Ugrás a tartalomra

Mintegy kétszáz úszó a Szelektív Kupán

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. augusztus 01. szombat 16:32
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Észak-Magyarországi Régió „Jövő bajnokai” programjának tagjai – hat egyesület huszonöt sportolója – július 28-31. között Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában edzőtáborozott. Augusztus 1-én ugyanitt rendezték meg a Szelektív Kupa úszóversenyt, melyre, beleértve a táborozókat is, a régióból mintegy kétszáz úszót vártak.
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

A közös gyakorlás július 28-án, kedden a délutáni tréninggel kezdődött, míg a péntekig tartó folytatásban napi kétszer kétórás edzésen vettek részt a Hatvani Úszó Klubot, a gyöngyösi Parafa Úszó Klubot, az ózdi Fiedler Ottó SE-t, az Egri Úszó Klubot, a Miskolci Sportiskolát és a Tiszaújvárosi Triatlon Klubot képviselő fiatal tehetségek. A felkészülést Garádi Géza (HÚK), Sajgó László (Miskolci Sportiskola) és Vaszkó Viktor (Parafa ÚK) irányította.

Az edzőtábor méltó lezárását jelenti az augusztus 1-én, szombaton, 10 órától a Kemény Dénes Városi Sportuszodában életre hívott Szelektív Kupa névre keresztelt úszóverseny Hölcz Péter főrendező, a MÚSZ Észak-Magyarországi Régióvezetője szerint.

Az eseményt, melyen a legmagasabb LEN pontot elért úszó átvehette a Szelektív Kupát is, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség, a Miskolci Sportiskola és a Szelektív Kft. támogatásával a Hatvani Úszó Klub rendezte meg. Az újrakezdés óta ez volt az első verseny Miskolcon. A régióból összesen mintegy kétszáz sportoló adott számot felkészültségének jelenlegi állapotáról. A felmérő jellegű erőpróbán a 2012-es és fiatalabb születésű úszók mind a négy úszásnemben ötvenméteres távokon, a 2011-ben vagy korábban született versenyzők pedig szintén valamennyi úszásnemben, százméteres számokban, továbbá négyszáz méter gyorson vetélkedtek.

Programok

-
-