Ugrás a tartalomra

Mit jelent ma civilnek lenni Magyarországon?

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. szeptember 16. szerda 16:23
Hazánkban elsőként a Miskolci Egyetemen indul civil szervezetekkel foglalkozó kurzus. A valódi értelmiségi létre is felkészülhetnek a hallgatók az intézmény rektora szerint.

Közösen indít tantárgyat a Miskolci Egyetem, a Miniszterelnökség és a miskolci székhelyű Ifjúságért Alapítvány. Az a cél, hogy a fiatalok megismerjék a civil szervezetek szerepét és lehetőségeit Magyarországon. A részletekről szerdán, sajtótájékoztató keretében számoltak be a campuson.

Fotó: Juhász Ákos

Horváth Zita rektor kifejtette: a hallgatók ismeretének, műveltségének bővítésével a munkaerőpiaci lehetőségeik is javulnak. A minél szélesebb látókör megszerzéséhez pedig szükség van az olyan tantárgyakra is, amelyek nem tartoznak szorosan az adott szakhoz.

Ugyanakkor fontos az is – mutatott rá –, hogy felismerjék: az értelmiségi lét nem feltétlenül egyenlő a diplomával. – Felelősségtudatot, társadalmi felelősségvállalást, az elesettek iránti érzékenységet is jelent.

Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni? – ez a tantárgy címe, amire már közel egytucatnyian jelentkeztek. Szaktól, kartól függetlenül felvehetik a szabadon választható kurzust a hallgatók. Olyan témákról esik majd szó, mint például az önkéntesség, az adományozás, a család, a hagyományőrzés, vagy éppen a jogvédelem. A témában járatos, sok tudást átadni képes, neves előadók jönnek majd Miskolcra.

– Ma hazánkban sok mindent lehet hallani a civil szervezetekről; több esetben akár torzított, szubjektív véleményt, állítást is. Reményeink szerint egy ilyen kurzussal tisztább képet kapnak róluk a hallgatók – ezt a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta. Szalay-Bobrovniczky Vince kiemelte, Magyarországon a civil szervezetek „élnek és virulnak”, „a civil élet nagyon is jó állapotban van”. – Egyre több forrást tudunk erre a szegmensre fordítani. A Nemzeti Együttműködési Alapban korábban valamivel több mint 5 milliárd forint állt rendelkezésre a támogatásukra – jövőre ez a keret 9 milliárd fölé nő.

Hazánkban körülbelül 400 ezren végeznek önkéntes tevékenységet civil szervezetekben. Az egyetem vezetése reméli: ha el tudják érni, hogy a hallgatóknál megjelenik ez a fajta felelősségvállalás, és például csatlakoznak civil szervezetekhez, maguk is alapítanak ilyeneket, akkor élhetőbbé tudják tenni környezetüket.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!