Ugrás a tartalomra

Művészeti központ lesz a Szentpáli egykori épületéből

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. július 16. péntek 10:28
A kivitelezési szerződést csütörtök reggel írták alá, ezután pedig a munkálatok is elkezdődtek.

Mocsári László képgalériája

Hosszas tervezési és előkészítő munka után megkezdődött a Miskolci Művészeti Központ kialakítása a Szentpáli iskola hajdani épületében. A kivitelezési szerződést július 15-én írták alá, ezt és a rövid sajtótájékoztatót követően pedig a munkaterületet is átadták az építkezést lebonyolító vállalkozónak.  

Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, a beruházás megkezdésével több mint egy évtizedes adósságot rendeznek. „A város egyik legértékesebb telkén található, közel százéves épület az elmúlt években erősen romlásnak indult, ez a pusztulás most megáll, az épület kívül-belül teljesen megújul és egy művészeti központ jöhet létre a belváros közepén – mondta Veres Pál.

A négyemeletes komplexum részben új funkciót is kap: két emeleten a Miskolci Kulturális Központ irodái kapnak majd helyet, a másik kettőt pedig a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium veszi birtokba. A városvezető kiemelte, a fejlesztéssel kapcsolatos terveket öt-hat évvel ezelőtt kezdték el készíteni és az eredeti koncepció szerint a mostani felújítást további munkálatok követnék.

Az épület 1926-ban nyílt meg izraelita polgári leányiskolaként. Fotó: Mocsári László

Megújul, kibővül

- Az így kibővített komplexum próba- és koncerttermeket és további, az MKK-t és a szakgimnáziumot kiszolgáló helyiségeket is tartalmazna. Bízunk benne, hogy ezeket a projektelemeket a következő európai uniós pénzügyi ciklus pályázatai, valamint hazai források segítségével rövidesen meg tudjuk valósítani. Így ugyanis a létesítmény alkalmas lenne arra is, hogy otthont adjon egy helyi művészeti iskolának - tette hozzá.

A régi iskolaépület összesen nyolcszáznégy millió forintból újulhat meg. „A teljes összeg három forrásból jön össze: 433 millió forint kormányzati támogatás, 203 millió forint TOP-os forrásból áll rendelkezésre, valamint 168 millió forint önerőt az önkormányzat biztosít”- részletezte a miskolci polgármesteri hivatal pályázati osztályának vezetője.

Miklós Viktor elmondta még, a fejlesztés során elvégzik az épület energetikai korszerűsítését, vagyis a tetőt, a falakat és a pincét is szigetelik, kicserélik a nyílászárókat, burkolatokat, de korszerűsítik a fűtésirendszert, a víz-, gáz- és elektronikai hálózatot is. A munkálatok elvégzésére nyolc hónap áll a kivitelező rendelkezésére.

Az épület bizonyára volt már jobb "bőrben" is, a következő nyolc hónapban viszont kívül-belül megújul. Fotó: Mocsári László

Polgári iskola, tanítóképző, szakképző

A Csengey Gusztáv és a Kálvin János utcák sarkán álló épületet a Miskolci Ortodox Izraelita Hitközség építtette 1924 és 26 között a polgári leányiskolája székhelyéül. A maga korában rendkívül korszerűnek számító ingatlan udvara eredetileg közös volt a Kandia utca 12-14. szám alatt működött Erzsébet Izraelita Elemi Iskoláéval (itt ma a NAV foglal helyet). A létesítményben 1928-tól Izraelita Tanítóképző Intézet is működött, amely nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa egyetlen ilyen jellegű intézménye volt. Itt kapott helyet a századforduló egyik legjelentősebb, legnépszerűbb költőjének, az 1843-1921 között élt Kiss Józsefnek teljes hagyatéki anyaga. Ez, vagyis a „Kiss József Múzeum" a háború alatt megsemmisült.

A második világháború előtti évtizedben az izraelita polgári iskolák dinamikusan fejlődtek, létszámuk folyamatosan nőtt, a tanítóképzőé viszont a világégés előtti bizonytalanság miatt csökkenni kezdett, az intézmény 1944-ben megszűnt. Az izraelita polgári iskolák sem indultak újra 1945 után, mert diákjaik és tanulóik túlnyomó része mártírhalált halt. 

"Órák alatt nincs kiszolgálás". A néhai büfében 2002-ben megállt az idő. Fotó: Mocsári László

Ezt követően a Csengey utcai ingatlan minden valószínűség szerint üresen állt több mint két évtizeden át. Aztán 1969-től az 1954-ben létrejött Miskolci Kereskedelmi Tanulóiskola (ma Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátói Technikum és Szakképzőiskola) használta azt egészen 2002-ig, amikor mai székhelyükre, a Herman Ottó út 2. szám alá költöztek egy megüresedett általános iskolai épületbe. A komplexum tehát körülbelül húsz év után telhet meg ismét gyerekzsivajjal.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!