Ugrás a tartalomra

Nehéz évet zárt eredményesen a MIHŐ

Létrehozva
A Miskolci Hőszolgáltató Kft. sok más céghez hasonlóan decemberben visszatekintett az eltelt év eredményeire. A csütörtöki értékelőn elhangzott: sikerek és nehézségek egyaránt jellemezték 2021-et; a vállalat egyúttal kiemelkedően teljesítő munkavállalóit szakmai díjjal ismerte el.

A társaság hagyományos évértékelőjét – a koronavírus-világjárvány miatt – már második éve kellett szűk körben megtartani – tudtuk meg Bernáthné Barczi Judit koordinációs és kommunikációs főmunkatárstól.

A 2021-es történéseket Korózs András ügyvezető értékelte. Elmondta, a MIHŐ sikeres évet zárt, az üzleti tervnek megfelelően zárják az időszakot. „Emellett jelentős eredményeket is elértünk” – tette hozzá.

Kifejtette: negyven év átlagéletkorú közműhálózatot üzemeltetnek, amit a lehetőségekhez mérten igyekeznek megújítani. Idén a Fényi Gyula térnél, a Csermőkei út mentén és a Papszeren összesen közel 1 kilométer távhő vezetéket korszerűsített mintegy 500 millió forintnyi összegből a cég. Összességében azonban nagyjából 25 kilométer hosszúságú vezetékhálózat szorul korszerűsítésére.

Kép
Korózs András ügyvezető; Fotók: Juhász Ákos

Mindemellett fejlesztették a Tatár utcai fűtőmű folyamatirányító rendszerét, illetve megtörtént a Bioenergy-Miskolc Kft. beolvadása a MIHŐ-be, valamint az Integrált Irányítási Rendszer tanúsítása ismét sikeres volt. Továbbá: a szakemberek utánpótlása érdekében főgépész-helyettesi munkaköröket hoztak létre.

A cég – részben a pandémia miatt – digitális megoldásokat is alkalmazott: a könnyebb ügyintézés érdekében QR-kódot kaptak a számlák. Emellett online oktatókampányt folytattak, amelyben az energiatakarékosságot népszerűsítették. Utóbbihoz készült egy Városmarketing Gyémánt Díjat kiérdemlő animációs sorozat.

A távhőszolgáltatás mellett színesítette a cég portfólióját pályaorientációs bemutató, csatlakoztak az Erőművek Éjszakájához és támogatták a Mesevár Óvodát. Címvédőként idén a MIHŐ Kft. volt az országos „Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok II. Rangadója” házigazdája.

„Elkötelezettek vagyunk a környezetvédelem mellett és a szolgáltatásunk is környezetkímélő” – jegyezte meg Korózs András a közelmúltban újabb három évre elnyert Távhő Ökocímke kapcsán.

A munkavállalókkal közösen

Az ügyvezető kitért arra, hogy a felsorolt eredményeket nem érhették volna el a szakmailag felkészült dolgozók nélkül. A kiemelkedő, gyakran több évtizedes teljesítményt évről-évre a Miskolc Város Távhőszolgáltatásáért szakmai díjjal ismeri el a vállalat. Idén ezeket Süvegesné Zovát Csilla értékesítési vezető, Bodolai János "Bogyó" elektrikus, távhőellátóberendezés-kezelő és Simon Tamás fűtésszerelő vehették át.

Kép
Bodolai János "Bogyó" elektrikus, távhőellátóberendezés-kezelő

Mellettük ügyvezetői igazgatói dicséretben részesült Batta Krisztina ügyfélszolgálati előadó, Zsoldosné Gulyás Katalin könyvelő, Kövesiné Sinka Klára energetikai előadó, Bereznayné Péntek Zsuzsanna igazgatói asszisztens, marketing főmunkatárs, Gáll Vince villanyszerelő, Teleki Zoltán kazánlakatos, Illés Viktor Márk elektrikus, távhőellátóberendezés-kezelő, Azari Endre műszakvezető, Szikora Zoltán távhőellátóberendezés-kezelő és Rácz Zoltán fűtésszerelő.

Kép
Simon Tamás fűtésszerelő

Süvegesné Zovát Csilla 2011 óta a Miskolci Hőszolgáltató Kft. munkatársa. Elmondta: hálás, amiért pályakezdőként olyan szakmai közegbe került be, ahol nagyon sokat tanulhatott és lehetőséget biztosítottak neki a fejlődésre. „Úgy gondolom, hogy sikerrel vettem az akadályokat, ami annak is köszönhető, hogy szakmailag rendkívül felkészült kollégákkal vagyok körülvéve” – összegezte tapasztalatait.

Kép
Süvegesné Zovát Csilla értékesítési vezető

„Reménykedünk benne, hogy 2022-ben is hasonlóan sikeres évet érhetünk el” – zárta az évértékelőt az elismerések átadása után Korózs András.

Ez is érdekelhet

Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Csak ezt a részét tapasztalja meg a betegségnek
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Megható és felemelő estére készül Miskolc: a zene ereje ezúttal nemcsak élményt nyújt, hanem daganatos gyermekek gyógyulását is segíti. Az ingyenes koncert mindenkit közös összefogásra hív.
Hangoztatja visszakapott szavait
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Új kötettel jelentkezik Kövesdi Károly: a „Visszakapott szavak” bemutatója nemcsak egy könyv premierje, hanem ritka irodalmi esemény is, ahol a költészet súlya és csendje egyszerre válik átélhetővé.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.