Ugrás a tartalomra

„Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani”

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. február 08. hétfő 14:44
Fejlesztések, építkezések indulhatnak már tavasszal a régió legnagyobb tudásbázisán, ami így kezdi betölteni a rektor által hirdetett célt: jónak is kell látszani. A széles képzési spektrum nem csak a régió gimnazistái számára lehet vonzó.
A rektor nagy reményeket fűz a 2020 őszétől indult technikumokhoz is. | fotó: Mocsári László

Kilencven százalékos elhelyezkedési arány – a Miskolci Egyetemen végzett tíz hallgatóból kilenc maximum fél éven belül talált munkát a diploma megszerzését követően. De arra is büszkék, hogy egyetlen más egyetem nem bír olyan régiós megtartóerővel, mint a miskolci: a végzettek 70 százaléka egészen biztosan erősíteni fogja a térség diplomás értelmiségét. És ebben az egyetem is segíti hallgatóit az önkormányzati, állami, civil és egyházi, valamint a gazdasági szereplőkkel kialakított együttműködésének köszönhetően. A fiatalok itthon tartásában betöltött szerepéről, missziójáról és terveiről beszélgettünk az egyetem rektorával, Horváth Zitával.

Megugrani az emelt szintet

Országszerte kihívást jelent a hallgatói létszám megtartása, növelése, de a Miskolci Egyetemnek a régió szociális, demográfiai mutatói mellett az elvándorlással is meg kell küzdenie. A járvány ellenére a fővárosi intézményeknél is intenzívebb beiskolázási kampányt folytatnak, folyamatosan jelen vannak például a közösségi médiában, online nyílt napot tartottak Ördög Nórával, és azzal is segítenek, hogy ingyenes online felkészítő tanfolyamokat hirdettek. 2020-tól ugyanis kötelező az emelt szintű érettségi az egyetemi felvételihez.

– Elsősorban emiatt csökkent a felvett hallgatók száma tavaly, a miénk az országos adatokkal megegyező módon. Volt olyan intézmény azonban, ahol 40-50 százalékos volt a visszaesés – mondja Horváth Zita, aki azonban rámutat: a korábbi példákat alapul véve bizonyosan beáll majd a felvételi rendszer, és nem fog csökkenni a létszám.

horváth zita rektor

– Biztos vagyok abban, hogy aki tovább akar tanulni, az megbirkózik az emelt szintű érettségivel. Az idei felvételinél inkább az a kérdés, hogy mennyire tudatos már az érettségiző korosztály. Én bizakodó vagyok, ha valami, akkor inkább a járvány hatásai adnak okot aggodalomra; a diákok hosszú ideje kénytelenek nehezebb körülmények között tanulni, kérdés, hogyan sikerül az érettségi.

A Miskolci Egyetemen minden képzést meg tudtak hirdetni államilag támogatott formában, és a létszámot illetően bőven van tartalék. – Szinte bárkit fel tudunk venni tehát, ha eléri a megfelelő ponthatárt. Amit például a jogi és a gazdaságtudományi képzési területen is meg lehet már ugrani plusz pontok nélkül is, ha valaki kitűnően tanult, és elérte a 400 pontot.

Technikumból is

A rektor nagy reményeket fűz a 2020 őszétől indult technikumokhoz is. Ezek a képzések – az ösztöndíjaknak is köszönhetően – sokkal vonzóbbak lettek a fiatalok számára. Az oktatás színvonalát sem érheti már vád, és mivel a technikusi vizsga megfeleltethető egy emelt szintű érettséginek, így a továbbtanulás is könnyebbé vált. Az egyetem együttműködik a Miskolci Szakképző Centrummal, ennek keretében azokon a területeken, amelyek hagyományosan erősek a városban – informatika, turizmus-vendéglátás, gazdálkodásmenedzsment – összehangolják a képzéseiket. Az oktatóik kijárhatnak a szakképző centrumokba órákat tartani, a diákokat pedig várják a campuson.

– Azt reméljük, hogy a technikumból sokkal többen tudnak továbbtanulni az egyetemünkön, mint a korábbi szakképzési rendszerből. Ma már tehát nem csak gimnáziumból várjuk nagy számban a diákokat.

horváth zita rektor

Új ösztöndíj

Tavaly alapítványi modellre váltott a Miskolci Egyetem, de ettől még – hívja fel a figyelmet a rektor – minden olyan ösztöndíj a hallgatók rendelkezésére áll, ami eddig is megvolt. Sőt, a kuratórium 50 millió forintot elkülönített, hogy támogatni tudja a tehetséges hallgatóit. Korábban nem volt példa olyanra, hogy az egyetem jövőképének megalkotásába bevonják a hallgatókat, most ez is megtörtént: a legjobb pályázatok nemcsak szóbeli elismerést, hanem komoly pénzjutalmat is kapnak. És 35 millió forintot szánnak arra, hogy a következő tanévtől segítsék a jól tanuló, tehetséges, de hátrányos helyzetű diákokat.

A levéltár a campuson

Az infrastruktúra fejlesztésében szintén előreléptek. Ami már biztos: az Uni-hotelt sikerült kiváltani a korábbi rossz hitelkonstrukcióból, és szeretnék a többi kollégium, valamint az E/7-es irodaház esetében is elérni ezt. Az így megtakarított mintegy 1 milliárd forintot fejlesztési célokra fordítanák. Zöld jelzést kapott az egyetemi könyvtár és az 1-es kollégium felújítása, a munka már tavasszal megkezdődhet. És a campusra költözik a megyei levéltár is, a könyvtárral alkot majd egy egészet, amint befejeződik az építkezés. Továbbá: Palkovics László miniszter nemrégiben jelentette be, hogy mintegy 1500 milliárd forint jut a felsőoktatásra a következő időszakban. Miskolcon abban bíznak, hogy ebből az összegből komoly tételt tudnak majd kihasítani.

Régóta szó van egy Tudományos és Innovációs Parkról is, ahol új épületekkel, laborokkal kívánják kiszolgálni a régió kis- és középvállalkozásait, illetve multinacionális vállalkozásait. A tárgyalások jelenleg is zajlanak az ügyben, mindenesetre a rektor szerint talán 1949-53. között, amikor felépült az egyetem, akkor volt utoljára volumenében ekkora infrastrukturális fejlesztés.

– Azt remélem, hogy már ránézésre is tud szépülni, épülni az egyetem. A képzéseink jók, és folyamatosan fejlesztjük őket. A magam részéről nem nagyon látok okot arra, hogy ha valaki a térségben született, az elmenjen innen. De legalább annyi érv szól amellett is, hogy máshonnan jöjjenek hozzánk.

A Miskolci Napló szombaton megjelent lapszámának Pályaválasztás oldalát ITT olvashatják el. 

n/a
n/a
Nagyobb nézetért kattintson a képre!
n/a
Nagyobb nézetért kattintson a képre!

További hírek

Olvasnivaló