Ugrás a tartalomra

Nemsoká több mint egy tucat új villamosvezetővel találkozhatunk

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2024. július 09. kedd 16:31
Múlt pénteken ugyanis mind a tizenöt fő számára sikerrel zárult az MVK féléves villamosvezetői képzése. 
A Miskolc Televízió felvételei

Januárban tizenöt jelentkezővel indította el a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) azt a hat hónapon át tartó tréninget, aminek keretében a vállalat „házon belül” képezte ki újdonsült kötöttpályás járművezetőit. Hatalmas szükség is volt erre – vázolta a Miskolc Televíziónak a cég villamosközlekedési igazgatója –, elvégre sok más hazai nagyvároshoz hasonlóan a tömegközlekedési eszközök vezetőiben Miskolc sem dúskál. A potenciál márpedig sokakban ott lapul. 

Juhász Jánostól megtudtuk: a képzést azért is igyekeztek minél intenzívebbre fogni, hogy a majdani járművezetők a lehető leghamarabb elfoglalhassák fülkéjüket – s a legrövidebb úton duzzasszák föl ezzel munkavállalói létszámukat. A szakember emlékeztetett: az MVK célja, hogy a buszvezetői mellett megerősítse villamosvezetői állományát is. Utóbbi hetvenkilenc főre emelkedett mindezzel.

Nemrég számoltunk be arról, hogy közel harminc új buszvezetővel bővült az MVK csapata. Mint ismeretes, a buszsofőrök toborzása tavaly novemberben kezdődött a miskolci közlekedési társaságnál. 

Kupcsikné Lázár Laura már gyerekként is szeretett volna villamost vezetni. Ahogy azt az MVK leendő villamosvezetője stábunknak kifejtette, a tanfolyam igencsak próbára tette, leginkább az elméleti részt tartotta nehéznek – emiatt is várta már olyannyira, hogy végre a gyakorlati szakasz is kezdetét vegye. 

Miután az újdonsült vezetők kézbe veszik jogosítványaikat, úgy egy tíznapos munkamódszer-átadó vár rájuk, amit egy-egy tapasztaltabb kollégával töltenek majd el a járaton. Ha ezt is sikerrel veszik, akkor pedig végleg egyedül, pontosabban már „csak” az utasokkal maradnak a fedélzeten.

További hírek

Olvasnivaló