Ugrás a tartalomra

Országos körözési listán lévő személyt fogtak

Létrehozva
A miskolci rendészeknek több alkalommal is kellett intézkedniük az elmúlt napokban. Számos esetben a térfigyelő kamerák képei nyújtottak segítséget a munkájukban.
Missing médiaelem.
Munkában a rendészek Vágó: Parai Roland

A rendészek hálóján fennakadt egy férfi, aki országos körözési listán szerepelt, de intézkedtek garázdaság és illegális szemétlerakás ügyében is.

Nyúlra lőttek, vadkant találtak

Nemrégiben mi is megosztottunk egy rendőrségi felhívást, amiben egy Tiszai Pályaudvaron elkövetett pénztárcalopás gyanúsítottjáról adtak személyleírást. A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai egy olyan férfit igazoltattak, akire illettek a megadott ismertetőjegyek.

- Kollégáim a Bajcsy-Zsilinszky és a Soltész Nagy Kálmán utcák kereszteződésében egy, a személyleírásnak megfelelő egyént észleltek, akit intézkedés alá vonta – mondta lapunknak Vincze Csaba, a rendészet vezetője. – Nem a Tiszai pályaudvaron történt bűncselekmény tettesét találták meg, viszont kiderült, hogy a megállított férfi országos körözés alatt áll, így a kollégáim előállították.

Másik esetben egy ittas egyént kellett intézkedés alá vonni.

- Kameraképek alapján érkeztünk ki egy láthatóan illuminált állapotban lévő férfihez, aki a sétálóutca egyik pékségének ajtaját rúgta be, valamint több alkalommal megrúgta az MVK kihelyezett utas tájékoztató terminálját is. Értesítettük a rendőrséget is, ebben az esetben ők értek ki hamarabb és állították elő a garázda személyt.

Az Újgyőri főtéren is szükség volt intézkedésére: ott egy férfi a kukákon vezette le a felgyűlt feszültséget.
A rendészet munkatársai két esetben is szakítottak félbe illegális szemétlerakást: a Galagonyás sor területén és a Tetemváron. A kiérkező járőrök mindkét esetben megtették a szükséges intézkedést.

Vincze Csaba arról is beszámolt, hogy a város külterületein 4 esetben segítettek magatehetetlen személyeken.

- Ezeket az eseteket a járőrök és térfelügyeleti szolgálatot teljesítő kollégák. Minden esetben felébresztették a személyeket: akinek orvosi ellátásra volt szüksége, ahhoz mentőt hívtak, más esetben hajléktalanszállóra irányították őket a kollégák – számolt be az elmúlt napok intézkedéseiről a MIŐR igazgatója.

 
 

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.