Ugrás a tartalomra

Példátlan rádiós összefogás a beteg gyermekekért

Létrehozva
Hatvanhat rádió fogott össze országszerte, hogy segítsenek a kórházban ápolt beteg gyermekeknek. Céljuk, hogy könnyebbé tegyék a kapcsolattartást a járványhelyzet karácsonyi időszakában.
Kép

Sajnos olyan időket élünk, amikor (még) több akadályt gördített az élet a kórházban fekvő gyermekek és szeretteik közé. Nem mindenki teheti meg, hogy tabletet, laptopot, vagy okostelefont vásárol gyermekének, melyen keresztül nemcsak hallhatják, láthatják is egymást nap mint nap. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozások a kórházak látogatási rendjét is átalakították, így még nagyobb szerephez jutnak az okoseszközök és az internet-hozzáférés. A rádiók ezt felismerték, és a közös cél érdekében hihetetlen összetartás és összhang alakult ki közöttük. Munkájukat az Ökumenikus Segélyszervezet is segíti, továbbá az összegyűlt adományok is a karitatív szervezeten keresztül jutnak majd el a megyeszékhelyek gyermekosztályainak.

A miskolci Rádió M csapata is részt vesz az adománygyűjtésben, így november 23. és 27. között minden nap más rádióval kapcsolódnak össze a Rádió M Reggel műsorvezetői, Muntyán Bernadett és Tóth Péter, hogy az ország minden szegletébe eljusson a felhívás híre.

– A Helyi Rádiók Országos Egyesülete (HEROE) összefogásában minden megyeszékhely és nagyobb város rádiója részt vesz – fogalmazott Tóth-Szántai József, a Rádió M ügyvezetője. Mint mondta, a Rádió M a GYEK Velkey László Gyermekegészségügyi Központnak gyűjt. – Ezzel az akcióval nincs vége, vannak még terveink: 2021 elején egy internetes oldalt szeretnénk létrehozni a 2-8 év közötti gyermekek számára, ahol több száz mesét hallgathatnának meg, amit a hangjukról már jól ismert rádiós munkatársak és színészek adnának elő – emelte ki.

Segítsen Ön is, hogy a kórházakban fekvő gyermekek erőt meríthessenek a gyógyuláshoz a szeretteik, barátaik hangjából! A gyűjtés részleteiről a rádióhallgatók a Rádió M-en és a Facebook-oldalukon kapnak tájékoztatást, vagy kattintsanak a http://www.segelyszervezet.hu/radio oldalra.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.