Ugrás a tartalomra

Pénteken mutatják be Dr. Barkai László polgármesterjelöltet

Létrehozva
A demokratikus összefogás pártjai, szervezetei pénteken mutatják be Dr. Barkai László független polgármesterjelöltet – írja szerkesztőségünkhöz csütörtökön eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. 
Kép
Dr. Barkai László

Mint ismert, szerdán koradélután facebook bejegyzésben jelentette be Veres Pál, Miskolc regnáló polgármestere, hogy nem indul újra a városvezetői címért a júniusi választásokon. A pártreakciókat ebben a cikkünkben foglaltuk össze. 

Csütörtökön a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy a "demokratikus összefogás pártjai, szervezetei" pénteken mutatják be jelöltjüket. 

„Sajnálattal értesültünk Veres Pál elhatározásáról. Köszönjük városvezetői munkáját. A miskolci demokraták összefogásában érdekelt pártok és szervezetek új közös, pártoktól független, minden miskolci érdekét képviselni tudó polgármesterjelölt állításán dolgoznak. A holnapi napon sajtótájékoztatón bemutatjuk Dr. Barkai László független jelöltet, aki reményeink szerint új lendületet adhat szeretett városunk fejlődésének” – írják.

Mint fogalmaznak, a demokratikus ellenzéki pártok továbbra is szövetséget alkotnak egy fejlődő, gyarapodó Miskolcért. „A következő napokban jelentkezünk, ismertetjük közös programunkat, terveinket a város jövőjével kapcsolatban” – zárják a közleményt. 
 

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.