„Ez a könyv nem a politikáról szól. Annál sokkal fontosabbról. A halálról. És a hozzá fűződő viszonyunkról. Arról a rettegett és ismeretlen erőről, amely elől szüntelen menekülünk, amelytől annyira szorongunk, és amelynek tényét elfojtani úgy igyekszünk. Amely azonban észrevétlenül mégis rangot, méltóságot és értelmet ad az életünknek” – írja a könyvajánló.
A kötetbemutatón elhangzott, mindannyian kutatjuk, mi az élet értelme, mi lesz a halál után, és miben különbözünk az állatoktól. Vona Gábor elmondta, halálfélelem és halálszorongás között nagy különbség van. – Az elsőnél tudjuk, hogy mitől félünk, de a másodiknál ez nem tudatosul. Valójában a halálszorongás átszövi az életünk mindennapjait. Az írással nem az volt a célom, hogy nyomasztó hangulatba taszítsam az olvasó, hanem inkább a tabuk ledöntése, hiszen szerintem a halálról legrosszabb nem beszélni. Gyermekkorom óta foglalkoztat a kérdéskör, amit ma már történészként a tudomány oldaláról próbálok megfogni. Az embert az éntudat az evolúció nyertesévé tette. Ennek a mellékhatása azonban az, hogy rájön, „ha vagyok, egyszer csak nem leszek.” Az alapgondolatom, hogy a kultúra azért jött létre, hogy oldja az ember állandó halálszorongását. A vallás túl akarja élni a halált, a művészet ki akar lépni belőle, a tudomány meg le akarja győzni – mondta az író, aki a könyvvel figyelmeztetni is szeretne. – A ma emberének nagy problémája, hogy kezd szétesni a kultúra. Ez azonban azt okozza majd, hogy az ember szorongása erősödik, ezáltal egyre megvezethetőbbé válik. A huszonegyedik század a szorongások évszázada, lásd klíma, migráció, koronavírus.
Vona Gábor, ahogy fogalmazott, évekig ennek a könyvnek a lázában égett, ami idén tárgyiasult. Tervezi még megírni a probléma felvetése után annak megoldását is egy másik kötetben. – Véleményem szerint három érzés tudja oldani a halálszorongást: flow, katarzis és szeretet – mondta, hozzátéve, a szerelem halhatatlanná tesz, mint ahogy ezt már sokan megírták.
