Ugrás a tartalomra

Rajtaütöttek a rendőrök egy miskolci bűnbarlangon

police.hu
Utoljára módosítva
2021. február 19. péntek 16:20
Tizenöt embert állítottak elő a rendőrök Miskolcon.

Egy miskolci ingatlanban hajtottak végre ellenőrzést a nyomozók összehangolt akció során február 16-án. A rendőrök a lakásban három nőt igazoltattak, akik elmondták, hogy egy-egy szobát bérelnek, ahol prostitúciós tevékenységet folytatnak.

A szobákat egy általuk csak a keresztnevén ismert férfitól bérlik. A nyomozók azonosították, majd bejelentett lakcímén az esti órákban megjelentek elfogni a férfit, ahol éppen egy illegális kártyaparti zajlott.  A lakásban megtartott szemle során a rendőrök a tiltott szerencsejáték lebonyolításához szükséges bankjegyszámoló-gépet, illetve kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak. A pókerparti helyszínéről összesen tizenöt embert állítottak elő. Az elszámoltatás során tizenkét főt tanúként, míg két férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

Egy 27 éves nőt és egy 25 éves férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök.

Az eljárás során a nyomozók egy 28 éves férfit őrizetbe is vettek, őt prostitúció elősegítése bűntett, kábítószer birtoklása vétség, valamint tiltott szerencsejáték szervezése bűntett elkövetésével gyanúsítják, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság 2021. február 19-én elrendelt.

A büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya folytatja, azonban az összehangolt akció és az elfogások során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói és a Bükk Bevetési Alosztály munkatársai is közreműködtek.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!