Ahogy arról lapunk is beszámolt, halálra gázoltak egy gyalogost péntek kora reggel Miskolcon.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, a baleset a 26-os számú főút Búza tér melletti szakaszán történt. Egy arra haladó gépjármű, eddig tisztázatlan körülmények között, elütött egy úttesten áthaladó gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség most azt is tudatta, hogy az utóbbi időben megnövekedett a gyalogosokat érintő közúti közlekedési balesetek száma.
Ezért aztán a vármegyei rendőr-főkapitányság kéri, hogy a szabályokat betartva, körültekintően, illetve toleránsan közlekedjünk, így megelőzhető a közúti balesetek nagy része.
Javaslatokkal is éltek, mit tudunk tenni, hogy ne szenvedjünk balesetet gyalogosként a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.
• A gyalogosok ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen
• A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani
• Amennyiben a közelben nem áll rendelkezésre kijelölt gyalogos-átkelőhely, úgy lakott területen belül főútvonalon az útkereszteződés meghosszabbított vonalában van lehetőség átkelni
• Fontos, hogy sötétben és rossz látási viszonyok között viseljünk lehetőleg világos, vagy fényvisszaverő ruházatot, hogy jól láthatóak legyünk
De az autósokat is ellátták jótanácsokkal:
• A gépkocsival közlekedők a gyalogos-átkelőhelyek közelében figyelmesen és körültekintő módon vezessenek
• Minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat
• A járművezetők mindig az időjárási, a látási és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel és figyelemmel vezessék az autójukat.