Ugrás a tartalomra

A saját területükön, de mindnyájan a vármegyéért tesznek

Létrehozva
Két terület helyi legjobbjait is kitüntették csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlésen. 

A hagyományoknak megfelelően ez az esztendő sem érhet úgy véget, hogy a vármegyei önkormányzat ne mondana köszönetet a szociális és tudományos élet legkiválóbb itteni szereplőinek. A novemberi közgyűlésen a grémium ezúttal is először a Vay Ábrahám Tudományos Díjról szóló döntését hirdette ki.  

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az elismerés azoknak a vármegyében élő és alkotó, vagy munkásságukkal a vármegyéhez kötődő tudósoknak, kutatóknak, elméleti és gyakorlati szakembereknek, valamint közösségeknek adományozható, akik vagy amelyek különösen a természet-, a társadalom-, a bölcsészet-, az alkalmazott-, a műszaki- és más tudományterületen kimagasló eredményt értek el.

A Vay Ábrahám Tudományos Díjat 2024-ben a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar dékánja kapta, aki az alap- és mesterszakos diákok gyakorlati és elméleti oktatásában, továbbá a PhD képzésben oktatóként és témavezetőként is részt vesz, amelyek sikereit a hallgatók által elnyert díjak bizonyítják. 

Mucsi Gábor kutatóként és oktatóként több külföldi ösztöndíjat elnyert, vendégoktató az ERASMUS, majd az ERASMUS+ program keretein belül külföldi egyetemeken. Több ipari kutatási munkában dolgozott, számos kutatási jelentés és tanulmány elkészítésében vett részt. A professzor díját később veszi át, miután nem tudott részt venni az ünnepségen.

Ezt követően a szociális területen dolgozókat jutalmazták az ünnepi ülés során. Az elismeréseket Bánné Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke Dankó Dénes és Balla Éva közgyűlési alelnökökkel együtt adta át az öt díjazottnak.

Díjban részesültek: Beik Tibor, a Csillagvirág Integrált Szociális Intézmény putnoki egységének vezetője; Csatlósné György Zsuzsanna, a Tengerszem Integrált Szociális Intézmény Sárospataki Otthonának vezető ápolója; Molnár Vincéné Hanzel Judit, a borsodivánkai Rózsakert Integrált Szociális Intézmény gyógyszeres nővéri feladatait is ellátó ápoló-gondozója; Vargáné Lévai Ildikó, a Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény Rózsa Lakóotthonának osztályvezető ápolója; valamint a Miskolc Televíziónak is nyilatkozó Ruscsákné Nagy Ágnes Tünde. 

Kép

A hernádvécsei Liget Lakásotthon szakmai egységének korábbi vezetőjétől megtudtuk: idei nyugdíjazását követően fejlesztőként segíti az egyébként második otthonaként kezelt intézmény életét. Mint a díjazott stábunknak fogalmazott: arra a legbüszkébb, hogy számos, főiskolán diplomázott vagy sokadik szakmáját szerző korábbi lakó köszön rá a mai napig az utcán.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.