Ugrás a tartalomra

Sporttalálkozó Miskolcon – testvérvárosainkkal versenyeztünk

Létrehozva
Az idén Miskolc adott otthont a V4 Testvérvárosok Sporttalálkozójának.
Kép

Kassa, Ostrava és Katowice testvérvárosaink delegáltjai vendégeskednek csütörtök óta Miskolcon. Az alpolgármesterek vezette csapatok sportversenyen mérték össze erejüket, de Miskolccal, a város nevezetességeivel is megismerkedtek. A hagyományos sporttalálkozó fő célja a sportolás mellett a testvérvárosi kapcsolatok ápolása és erősítése.

Kép
Fotók: Takács József

A programot minden évben ősszel rendezik meg, mégpedig körforgásban a testvérvárosok, tavaly a csehországi Ostrava volt a vendéglátó. Idén asztalitenisz, tollaslabda, streetball, teqball, valamint kötélhúzás szerepelt a programban, a delegációk a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban és a környező sportpályákon mérhették össze erejüket és tudásukat.

Kép

A testvérvárosi delegáció vezetőit Badány Lajos alpolgármester fogadta péntek délelőtt a Városházán. A megbeszélésen szó esett a testvérvárosi kapcsolatokról, Miskolc fejlesztési terveiről, de szóba kerültek aktuális témák is, mint például az egész Európát sújtó energiaválság, illetve ennek kezelési módjai, lehetőségei.

Kép

Ez is érdekelhet

Hatékonyan kell játszaniuk
SportMiskolc
Kosárlabda: az Európa Kupa keretében nagy csata vár a piros-fehérekre.
Egy pontot itthon tudtak tartani
SportMiskolc
Döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen a DVTK az augusztus 1-jéről elhalasztott mérkőzésen.
Tizenhét bajnoki érmet hoztak a miskolci szenior úszók
SportMiskolcBelföld
A Miskolci Vízművek SC sportolói hét arany-, hét ezüst-, és három bronzérmet nyertek a XV. Fedettpályás Szenior Úszó Országos Bajnokságon, egyben IV. Dr. Rentka László Emlékversenyen.
Szinay kétszer birkózott Las Vegas-ban
SportMiskolcVilág
Az Egyesült Államokban tartják az U23-as korosztály világbajnokságát.