Ugrás a tartalomra

Számadó: Fókuszban a miskolci tömegközlekedés

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. március 05. péntek 09:48
A számok szerint az MVK Zrt. válságának a jelei már évekkel ez előtt is világosan látszottak, csak a korábbi városvezetés inkább elrejtette a bajt a költségvetések sorai között.

A Miskolc város tömegközlekedését biztosító MVK Zrt. évek óta igen tetemes adósságokat görget maga előtt - olvasható az önkormányzat által digitálisan kiadott és rövidesen papír alapon is terjesztésre kerülő Számadó című kiadványban. Ahogy a füzetben közzétett adatokból is látszik, az MVK Zrt. hosszú évek hibás gazdálkodásának eredményeképpen került a működőképesség szélére. A kiadvány számai szerint a 2019-ben hivatalba lépett városvezetés komoly adósságokkal terhelt örökséget vett át a tömegközlekedés terén is, mivel az előző városvezetés éveken át nem fizette ki az MVK Zrt. felé a szolgáltatási díjakat, így mind nagyobb és nagyobb tartozást halmozott fel a város a miskolci tömegközlekedésben. A választásokat követő átadás-átvétel pillanatában már 3.9 milliárd forinttal tartozott az Önkormányzat az MVK Zrt. felé.  

A kiadványból az is kiderül, hogy a Miskolc Holding Zrt., mint az MVK Zrt. tulajdonosa hitelből fedezte az önkormányzat által meg nem kapott szolgáltatási díjak okozta hiányt. Még egyszerűbben megfogalmazva: a Miskolc város tulajdonában álló Miskolc Holding kényszerült hitelt felvenni, hogy a tulajdonában álló tagvállalat veszteségét fizetni tudja. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint azért dönthetett így az Önkormányzat, hogy a város költségvetésében ne látsszon a hiány, a Holding hitelállományában az ugyanis nehezebben vehető észre.  

A kiadvány külön foglalkozik azzal is, hogy milyen hatással voltak a koronavírus járvány, illetve a kormányzati elvonások a cég életére és ezáltal a miskolci tömegközlekedésre. A Számadóból kiderül, hogy a Kormány évi 490 millió forintot vett és vesz el a miskolci tömegközlekedéstől, amely pénz a COVID-19 miatt lecsökkent bevételek és az örökölt adósságok miatt a fenntarthatóság határára sodorta a céget. 

Az önkormányzat pénzügyekkel foglalkozó füzete külön foglalkozik a miskolc CNG buszok beszerzésével. Az épp a napokban öt éves elmúlt buszokat Miskolc annak idején lízing-konstrukcióban szerezte be, amely évente több mint 700 millió forint kiadást jelent a városnak. A Számadó kiadványból az is kiderül, hogy míg például Kaposvár pályázati pénzből vett CNG buszokat, addig Miskolc nem nyújtott be pályázatot, így a város nem EU-s pénzt, hanem a saját pénzét költötte és költi azóta is az új járművekre. 


A városi Fidesz tudja, hogy ők felelnek az MVK helyzetéért

A Számadó kiadvány apropóján a Velünk a Város frakciójának két tagja, Badány Lajos és Bartha György tartott sajtótájékoztatót a miskolci tömegközlekedésről. A tájékoztatón a két politikus az előző városvezetés felelősségét firtatta és elmondták, hogy az MVK Zrt. élete talán legsúlyosabb válságát éli ma át, köszönhetően az előző városvezetés által itt hagyott adóssághegynek, az ostoba és rendkívül előnytelen járműbeszerzésnek és a kormányzati elvonásoknak. 

Badány Lajos (VV-Jobbik) arra emlékeztetett, hogy az új városvezetés súlyos örökséget vett át 2019 őszén, az előző városvezetés ugyanis éveken át nem fizette ki az MVK Zrt. felé a szolgáltatási díjakat, egyre nagyobb és nagyobb tartozást halmozva fel, amit a Holdinggal fizettettek ki hitelből. Badány aláhúzta, hogy mindezt azért így intézték, hogy úgy tűnjön, az önkormányzat jól gazdálkodik, mondván kicsi a hiány. A hiány azonban borzasztó nagy volt, csak elrejtették – tette hozzá.

Bartha György (VV-MSZP) úgy fogalmazott, hogy a városi Fidesz ma is tökéletesen tisztában van azzal, hogy mekkora bajt okozott éveken át Miskolcnak, az itt élőknek. Beismerő vallomásként is értékelhető Bartha szerint az a tény, hogy a fideszes képviselők a város 2021-es költségvetéséhez egyetlenegy módosítást sem nyújtottak be, ami az MVK Zrt. finanszírozását érintené. "Vesztére hagyták volna a város közösségi közlekedési társaságát, amely biztosítja Miskolc vérkeringését. Miután a csőd szélére sodorták az MVK Zrt.-t, ötletük sincs mit is kellene ezzel a helyzettel kezdeni". 
 

További hírek

Olvasnivaló