Ugrás a tartalomra

Szilágyi Szabolcs: A város talpon maradt a kormány büntető megszorításai ellenére is

Létrehozva
A város 6. számú választókerületének képviselője, Szilágyi Szabolcs összegezte az elmúlt év eredményeit.

A 2020-as év nagyon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Tervezett fejlesztéseinkre az előző városvezetés által itt hagyott adósságon túl a koronavírus okozta gazdasági krízis is rányomta bélyegét. Amíg a frakciótársaimmal a tiszteletdíjunk egy részéről is lemondva próbáltunk minden lehetőséget megragadni a járványhelyzet enyhítésére, addig a kormányzat a „Maradj talpon!” című játékot játszotta Miskolccal és persze a többi demokratikus vezetésű nagyvárossal. A kormány egyszerre vett el számos bevételt városunktól, és rakott többletterhet a miskolciakra, miközben a helyi fideszes ellenzék folyamatosan gyalázta a várost és vezetését az országos kormányközeli médiumokban. Ezen embert próbáló körülmények között kellett helytállnunk: visszatekintve úgy látom, nem vallottunk szégyent.

Mi történt választókerületemben? A Szentgyörgy úton a tavaly felújított virágfákat idén is teleültettük. A Felsőruzsin körút 14-16. és a 27. szám előtt a lakók parkosítását dísznövényekkel, virágládákkal, kerti dekorációs elemekkel támogattam, a Szilvás utca 9. előtt lévő kiskertbe dísznövényeket küldtem.

Kép
Embert próbáló körülmények között kellett helytállni. | Fotó: Mocsári László

Az Ifjúság útja játszóterének padjait felújítottuk, a lakók kérésére a Kölcsey utcán kutyaürülék-tárolót helyeztünk ki, illetve közegészségügyi, közbiztonsági okokból megszerveztem az Ifjúság útja-Kölcsey Ferenc utca közötti cserjés-bokros terület tisztítását. Rendbe rakattam a Szentgyörgy út 5. szám előtt található sziklakertet, a bérház felőli oldalt tujasorral ültettem be. Szintén a Szentgyörgy úton az Avas táblát felújíttattam, a kereszteződéseiben található utcatáblák lecserélése érdekében is intézkedtem, a látványtervek előkészítése már folyamatban van. Számos helyen kértem fák gallyazását is, viharkárok okozta problémák elhárítását, köztük a Szilvás és Sályi utcákon.

Elvégeztettem a Kölcsey utcára ígért parkoló műszaki terveit, a kivitelezés tavasszal indult volna, ám a járványhelyzet okozta pluszfeladatok és a kormányzati elvonások miatt a képviselői alapokat zároltuk, így ez csak a város gazdasági helyzetének megszilárdítása után épülhet meg. Hasonlóképpen az Ifjúság útjára tervezett parkoló műszaki tervei is elkészültek, ám a kivitelezés a Kölcsey utcához hasonlóan később fog megkezdődni. Megvalósulhat viszont még idén a Szilvás utcát és a Sályi utcát összekötő járda építése. Körzetemben majdnem minden utcán sikerült a jelzett úthibákat, kátyúkat kijavítani, és a korábbi időszakhoz képest sokkal több fűnyírást tudtunk elvégezni.

Képviselői keretemből támogattam a Katica Bölcsődét, hogy az udvaron lévő játékok és homokozó megújulhassanak, és az Avasi Közösségi Teret, hogy a náluk helyet kapó csoportok – a „Patchwork klub”, a javarészt nyugdíjasokból álló „50+ klub”, és az „Avasi Fotókör” – tovább működhessenek. Rajtuk kívül támogattam a Szív Egyesületet, az Avasi Judo Sport Egyesületet, az Avasi Paradicsom Közösségi Kert működését és a „Mozdul az Avas” rendezvényt.

A Rendészeti Bizottság elnökeként segítettem a kommunikációt és a koordinációt a városháza és a rendészet között. Ezt a feladatot korábban a területileg illetékes polgármesteri biztos végezte, ezt a pozíciót azonban profiltisztítás és költséghatékonyság jegyében megszüntettük. Az idei fejlesztések részeként az elhasználódott járműveket új terepjárókra cseréltük, a kutyás járőrcsoportok számát megdupláztuk, valamint kidolgoztuk a rendészetet megújító, hatékonyságát növelő koncepciót.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.