Ugrás a tartalomra

Színházi előadásra vágyik? Miskolcon megoldották

Létrehozva
A nagy érdeklődésre való tekintettel, a csütörtökönként közzétett előadásfelvételek ezentúl egészen vasárnap estig lesznek elérhetők a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-csatornáján.

Ennek értelmében már az Édes Anna előadást is vasárnapig érhetik el a nézők – tájékoztatta szerkesztőségünket a teátrum.

Kép
Forrás: mnsz.hu | Éder Vera

A soron következő előadás A mi osztályunk lesz, Béres Attila rendezésében. A darabot április 2-án, csütörtökön, este 19 órától tekinthetnek meg a színház Facebook-oldalán, egészen vasárnap estig.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.