Ugrás a tartalomra

Szombaton is a gyerekeket ünnepelte a város

Létrehozva
Idén sem múlik el a május úgy, hogy Miskolc ne ünnepelné meg a legkisebb polgárait.
Preview Image

A kavalkád már pénteken kezdetét vette, szombaton fokozódik a programok sűrűsége, vasárnap pedig tényleg a gyerekekés lesz a főszerep!

A Martinkertvárosban délelőtt indult a móka 10 órakor az Iskola téren.
Pónicikli-lovaglással, arcfestéssel, hajfonással és csillámtetoválással, valamint bűvészműsorral kedveskedtek a gyereknek a városrészben, ahol egész napos programként lehetett használni az ugráló várat, vagy részt venni a Martin-Kertvárosi Nyugdíjas klub kézműves foglalkozásán.

A résztvevőket Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő köszöntötte.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Diósgyőrben is a gyerekekről szólt a szombat, a János Pál pápa téren színpadi programok várták a családokat.
A Csodamalom Bábszínház Mindent járó malmocska előadása után a Miskolci Mazsorett Együttes, a Foot Fighterz Breaking Sportegyesület, a Miskolc Steelleaders és a Diósgyőri Jazz Tánc Klub lépett fel, majd a 4-Dance Club mutatta be Mesélő musicalek című interaktív zenés-táncos műsorát. A napot a ZENITA „Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány” zenei válogatása zárta.

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület kézműves foglalkoztatót tartott, de itt is volt ugráló vár, arcfestés és lufi hajtogatás.
A móka azonban nem ér véget szombaton. Vasárnap egész napos gyermeknapi rendezvénnyel várják a miskolci lurkókat és családjaikat a Népkertben.

Ez is érdekelhet

Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.