Ugrás a tartalomra

Szoros küzdelmet hozott az Év Autója választás

Létrehozva
Ön melyikbe ülne inkább? Két típus házi párbajává változott az idei szavazás.

Az Év Autója választás kimenetele az utolsó pillanatig kétséges, ezt példázta az idei verseny végső szavazása is, amelynek csak a legvégén derült ki, hogy a hét döntőbe jutott típus, a BMW 5-ös sorozat, a BYD Seal, a Kia EV9, a Peugeot 3008, a Renault Scenic E-Tech Electric, a Toyota CH-R és a Volvo EX30 közül melyik szerezte meg a címet - írja a Telex.

23 országból összesen hatvan újságíró szavazott más-más szemlélettel és elgondolás alapján. A BMW 5-ös sorozat és a Renault Scenic E-Tech Electric közül a szavazatok ismertetése után az egyik, majd a másik került az élre.A BMW-t végül tizenkilenc zsűritag első helyre saját értékelésében, akik viszont nem így döntöttek, azok is számos ponttal jutalmazták, így végül  308 pontot gyűjtött - ismerteti a portál.

Ez sem lett végül elegendő ahhoz, hogy a BMW megszerezze a márka legelső Az Év Autója díját. A Renault Scenic E-Tech Electric akadályozta meg, amely olyan, a mindennapi használat során lényeges tulajdonságainak köszönhette kedvező értékelését, mint tágas, csendes és szépen kivitelezett, otthonos utastere, nagy csomagtartója, áttekinthető és könnyen használható médiarendszere, a kényelmet jó úttartással társító futóműve, alacsony fogyasztása, hosszú hatótávja és korántsem utolsó sorban a villanyautók közt kedvező vételára - fogalmaznak.

A győztes gyártó tehát a Renault, az Év autója pedig a Scenic E-Tech Electric lett 2024-ben.

Címlapkép: telex.hu

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?