Ugrás a tartalomra

Született Béres József

M-Kiss Judit
Utoljára módosítva
2020. január 18. szombat 19:52
Az elszántság, a hit és a kitartás a zsenik legjellemzőbb tulajdonsága. Béres Józsefben pedig mindez megvolt. A magyar zseni világhírű készítménye viszont nem a legharmonikusabb körülmények között született. A feltaláló című magyar mozifilm pedig ezt mutatja be február 6-tól a hazai mozikban. Azt a küzdelmes időszakot, amiben Béres József helytállt, és létrehozta a Béres-cseppet. A főhős tudóst Gáspár Tibor alakítja, akivel nemcsak a filmről, hanem a színészetről és miskolci életről is beszélgettünk.
Gáspár Tibor a feltaláló szerepében

Újabb évad kezdődött szeptemberben. Újabb színházi szezon Gáspár Tiborral a miskolci deszkákon. Hogy érzi magát 2020 januárjában?

- Jól érzem magam, köszönöm. Nagyon szerencsés ember vagyok. Egy nagyszerű társulatban élem a mindennapokat, és a kapacitásomnak megfelelő feladatokat kapok. Minden évad egyre jobb és jobb. Igaz, néha jólesik egy kis pihenés, olyankor egészen kis szerepek találnak meg, ilyen viszont ritkán van. Volt például néhány éve a Bűn és bűnhődés. Akkor Máté (Szabó Máté rendező – a szerk.) azt mondta, hogy egy pici, de nagyon fontos szerepet bízna rám. Szonja apukáját alakítottam, akinek csupán egy monológja van, aztán meghal. Nagyon örültem annak a szerepnek. Olyannyira, hogy nyáron meg is tanultam a négyoldalas monológom, és a rendelkezőpróbára már úgy érkeztem az évad elején, hogy tudtam az összes szövegem. Mindenki meglepődött, mert akkor még szövegkönyvvel szoktunk dolgozni. Nagyon szeretem ezt a társulatot, ezt a színházat és ezt a várost. Itt a szívem és az eszem szerint való dolgok történnek. A színpadon és a színpadon kívüli életünkben is.

A színpadon kívül is?


- Igen, pontosan. Itt senki sem tolakszik bele a másik életébe. Kölcsönös tisztelet és kíváncsiság érződik egymás iránt. Az apró poénoktól kezdve a férfias, akár egész estés, komoly beszélgetésekig minden jelen van. Az idősebb és a fiatalabb kollégákban egyaránt. A színpad mellett az is fontos, hogy egy társulatban az energiák jól legyenek beosztva, hogy a jó energiák mozogjanak, a rosszakra pedig ne jusson idő. Itt pontosan így van, ezért is kedvelem nagyon ezt a társulati létet.

Talán éppen ezért működnek a színpadon is ilyen jól együtt. Nagyon erős előadások születnek minden évadban. Ott volt például az előzőben az Ünnep…

- Az Ünnep egy olyan szerep volt, ami mellbe üt. Nekem is vannak gyerekeim, de sosem voltam az az abuzáló fajta. Az autoriterséget (autoriter jelentése tekintélyelvű, a köznyelv a tekintélyelvű személyiséget zsarnoki személyiségtípusnak nevezi – a szerk.), sokkal jobban ismerem. Még akkor is, ha én magam sosem használtam, legalábbis nem tudatosan. Nem kizárt, hogy éltem vele, de a környezetemből kifejezetten ismerős. Amikor elkezdtük az Ünnep próbáit, és beszéltünk természetesen erről a személyiségtípusról is, akkor próbáltam magamból kikeresni azt a fajta szerethető, de mélyen mégis komoly romlottsággal bíró valakit, aki nyilván én magam is vagyok. Akkor is, ha olyan bűnöket én magam sosem követtem el. Valahol, valamit találnom kellett. Nagyon izgatott, hogy is van ez, hogyan lehet bonyolultan eljátszani ezt az ördögöt. Mint egy jó krimiben, itt is a végén derül ki, hogy amit állítottak az apáról, az igaz. Végig ottlebeg a levegőben, de csak a végén derül ki biztosan.
Végigmenni ezen az estén, a reggelig tartó őrületen, az engem nagyon érdekelt, és Máté, illetve a kollégák sokat segítettek. Az egymásra figyelés és türelem, ami ebben a társulatban megvan, akár fiatal, akár idősebb színészről beszélünk, az fantasztikus. Figyelem és türelem. Kíváncsi vagy, mit akar a másik, és teret hagysz számára, hogy megmutassa. Nagyon szerettem és élveztem azt a szerepet, annak ellenére, hogy egy undorító embert játszottam el. Viszont azt az embert is szerették valamikor. Bonyolult dolog ez, és én az ilyeneket szeretem.

Bonyolult, összetett karakterek jellemzik a pályáját. A színházban és a filmekben is….


- Furcsán alakult a filmes karrierem. Negyvenöt éves koromig gyakorlatilag nem is volt. Ez természetesen alakult így. Vidéki színész voltam mindig. Most lesz negyven éve, hogy diplomát szereztem, és csak négy évig voltam budapesti színházban. A többi időt vidéken töltöttem. Ez meghatározta a filmes karrierem.

Akkor mégis, hogyan sikerült a filmszakma közelébe kerülnie?


- Ez egy érdekes történet volt. Egy színházi főpróbát közvetítettek. Én meg szétesve, izzadtan, bőrkabátban nyilatkoztam a próba után. Ott látott meg Janisch Attila. Kérdezte a feleségét, hogy: ki ez? Megtudta, hogy Gáspár Sándor testvére vagyok. Megkerestek, és hosszas castingok után megkaptam negyvenöt éves koromban a szerepet a Másnap című filmben. Így kezdődött. Most vagyok hatvankét éves, így gyakorlatilag tizenhét év az, ami alatt én forgattam filmeket. Szeretek forgatni. Az egy nagyon másik platformja a színészetnek, de nem fundamentálisan. Ott is embert kell ábrázolni, ott is igazul kell részt venni, nyilván a film műfajának, stílusának megfelelően. Sorozat, vígjáték vagy dráma. Mindegy, mert a színészet lényege ugyanaz. Csupán más eszközökkel élünk. A színházban, a leghátsó sorokban is hallani kell azt a finom mondatot, ami kell ahhoz, hogy a néző tovább tudjon jönni. A filmben nem. A film közel jön, sokszor már elég, ha az ember csak rágondol valamire, és az látszik. Az is kontextusban lesz a vágásnak köszönhetően, így hatásos és érthető is marad. Sokat tanultam eddig is, és van még mit tanulnom. Most már az apaszerepek, a rendőrfőnök-szerepek, illetve az orvosszerepek találnak meg, de nincs ezzel semmi baj.

Olyannyira nincs ezzel baj, hogy így Béres József szerepét is megkapta. Ráadásul casting nélkül…


- Így van, az is egy vicces történet. Egy film bemutatóján láttak meg ott is, akkor néztek össze az alkotók, hogy ott van az ő Béres Józsefük. Aztán eltelt két év, mire szóltak nekem. Jól is tették, mert ha már akkor megtudom, akkor biztosan idegeskedtem volna folyamatosan, hogy miért nem kezdtük még el a munkát. Nagyon megtisztelő érzés volt, hogy rám gondoltak, és nem is kerestek mást. Ez akkor eldőlt bennük, amikor megláttak. Ezért nem volt casting. Pontosabban volt, jártam én is, de már Béres Józsefként. Így választották ki a testvéremet, a feleségemet, a párttitkárt is. Nagyon fontos érzés ez a bizalom, pedig akkor még el sem kezdtük a forgatást. Mámorító érzés volt, különösen, hogy egy ilyen embert játszhattam el, mint Béres József. Nagyon közelinek érzem.

Hasonló személyiségek?


- Egy mondatban említeni magam Béres Józseffel, nagyképűnek tűnhet. Ő tudós, professzor volt, míg én csak egy egyszerű diplomás színész vagyok. Mégis vidéki srác, épp úgy, mint ő. Kisvárdáról, a semmiből indult el. Komoly és nehéz gyermekkor után a szorgalmával és a tehetségével, okosságával, olyat ért el, ami elképesztő. Kitartó ember, ellentmondást nem tűrő akarnokság jellemzi, de ezt abszolút jó értelemben értem. Ezek a zsenik. Őket nem lehet megállítani. Ők mennek, ha kell, akkor megkerülnek bármit, vagy árkot ásnak, alagutat, ha azt kell. A lényeg, hogy semmi sem tántorítja el őket a céljaiktól. Nagyon komoly figurák az ilyenek. Az pedig, hogy a 20. század harmadik harmadának egyik legemblematikusabb figuráját, a mi fiunkat eljátszhattam, ez nagyon nagy szerencse. Elképesztő, hogy minden adott volt ehhez. Éppen abban a korban voltam, éppen ott ahol kellett, hatalmas megtiszteltetés és szerencse.

Mit tanult Gáspár Tibor Béres Józseftől, miközben a bőrébe bújt?

- Emberi tisztességet, az abban való hitet, hogy nem szabad soha feladni semmit, még akkor sem, ha bukásra van ítélve. A legkisebb pozitív energiáktól fel tudott lángolni, és nekiment bárminek, ha kellett. Ezek nagyon komoly jelek arra nézve, hogyan érdemes élni az embernek az életét.

-Valóban így van, de nehéz így élni a mai világban…

- A saját életemre visszanézve, nyomokban, ha nagyon akarom, akkor megtalálom ezeket a pillanatokat. Nem sok van, de a lényeges, hogy vannak ilyen pillanatok. Ezért ismerős Béres József nekem. A filmben, remélem, hogy nagyobb százalékban nem játszottam, hanem voltam. Ezt úgy értem, hogy amikor a színész úgy tűnik, hogy nem játszik, akkor is játszik. Vannak helyzetek, pillanatok, amikor azzal tesz a legjobbat, ha nem játszik. Akkor úgy játszik. Sok bátorítást kaptam, hogy ez jó irány. Csodálatos dolog a művészet. A nevében is benne van: mű-vészet. Csinálmány. Megírják, kitalálják, megcsinálják a képet, a hajat, a díszletet, sminket. Ez csinálmány. A színész is csinálmány, de minél személyesebb, minél igazabb, annál hitelesebb lesz a nézők számára.

 

M. Kiss Judit

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok