Ugrás a tartalomra

A terjesztőktől lopták a Miskolci Naplót

Létrehozva
Az eset több ízben is megtörtént, és azért is érthetetlen, mert később az eltulajdonított lapokat más városrészekben találták meg szétdobálva.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Rendkívüli események történtek az elmúlt két hétvégén a Miskolci Napló terjesztése kapcsán. Több helyszínen is ellopták a terjesztőktől az újságot – számolt be az érthetetlen esetről a terjesztési feladatokat végző MiRend-Sec Kft. ügyvezető igazgatója.

- Az elmúlt héten Szirmán a terjesztőnk a szokásos helyen deponálta a Miskolci Napló bontatlan kötegét az általa használt gurulós bőröndben. Szemtanúk szerint egy fehér színű Opel megállt, és az abban utazók eltulajdonították a bőröndöt – részletezte Németh Judit.

A történet itt nem ért véget, néhány nappal később az Avason ismétlődött meg egy hasonló eset. „A városrészben dolgozó terjesztőink a Leszih Andor utca 25. szám előtt hagyták kiskocsijukat, amíg az újságot bevitték az épületbe. Ezen rövid idő alatt a kiskocsit eltulajdonították, a rajta lévő újságkötegeket a közelben szétszórták. Mindkét esetben rendőri intézkedést kértünk – tette hozzá.

Németh Judit elmondása szerint az ellopott újságok egy részét később szelektív gyűjtők mellett, másik részét pedig szétdobálva találták meg, azokról kép is felkerült a miskolci vonatkozású Facebook-csoportokba azt sugallva: mindez a terjesztők hanyagsága miatt történt. 

Németh Judit visszautasította ezeket a felvetéseket, leszögezte: a terjesztői csapat lelkesen és becsületesen dolgozik.

- Cégünk tavaly decemberben vállalta el a Miskolci Napló terjesztését a korábbi külsős céghez képest jelentősen kedvezőbb áron. Rendkívül rövid idő alatt kellett megszerveznünk a hálózatot. Kezdeti nehézségek természetesen voltak, azonban a terjesztési panaszokra az első naptól kezdve különös gonddal figyelünk. Örömmel mondhatom, hogy ezek száma folyamatosan csökken, mostanra rendszerint heti tíz alatt van. Elmondhatom, most már sokkal többen hívnak ezért, hogy köszönik szépen az intézkedést, az újságot megkapták, sőt elmondják, hogy miről szeretnének még olvasni a lapban – tette hozzá.

A Mirendsec ügyvezetője felhívta a figyelmet: az újságterjesztők a munkájukat végzik. „Nem szabad még egyszer előfordulnia annak, hogy a terjesztőt kilökik a lépcsőházból, kiszórva az újságot a lépcsőház elé, nem szabad, hogy „sehonnai kutyának” nevezzék a kollégámat, mert a Miskolci Naplót dobta be a postaládába!” - jelentette ki.

Németh Judit portálunkon keresztül is azt kéri a lakosságtól, hogyha a fentiekhez hasonló eseteket látnak, hallanak, esetleg nem kapnak újságot, értesítsék munkaidőben őt saját telefonszámán: 70/199-1904.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.
Erőművek Éjszakája - Miskolcon is megnyitották kapuikat a kazánházak
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezet
A miskolciak is megismerhették a távhőszolgáltatás, illetve az erőművek működését péntek este az Erőművek Éjszakáján. Emellett tippeket kaphattak arra, hogyan működtessék energiahatékonyan az otthonaikat.
Győztes gól kilenc másodperccel a vége előtt
MiskolcSport
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 9. forduló.