Ugrás a tartalomra

Természetesen a természetről

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. január 25. kedd 19:34
Részletek címmel nyílt kiállítás kedd délután a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban Ádám János fotográfus munkáiból. 
Természetjáró emberként új perspektívát nyitottak számára az olyan technikai megoldások, mint az okostelefon. Fotó: Juhász Ákos

– Ezúttal az elmúlt 2-3 év terméséből, leginkább az őszi és téli képeimből állítottam ki – tudtuk meg a művésztől, aki nagyjából 5-6 éve már mindössze egy okostelefonnal a zsebében járja a vadont. Hangsúlyozta: a közszemlére tett fotókon semmilyen utólagos változtatást nem hajtott végre.

– Nem tartom magamat természetfotósnak, csak szeretek fotózni. Elsősorban fotóriporter vagyok – nyilatkozta munkásságáról, hozzátéve: számos most kiállított alkotásával találkozhattunk már az Ifjúsági Házban tavaly rendezett hasonló tematikájú tárlatán.

 
Ádám János
1965-ben született Miskolcon. 2000-től dolgozik hivatásszerűen fotóriporterként. Korábbi munkahelyén, a Miskolci Galériában műtárgyak és kulturális események dokumentálásával foglalkozott. 2020-ban a szabad magyar sajtó napja alkalmából az év fotósának választotta a miskolci önkormányzat.

A sajtófotózásban a munka színességét, változatosságát szereti, és azt, hogy a társadalom széles rétegeivel érintkezhet. Számos hazai és nemzetközi pályázaton, önálló és csoportos kiállításon mutatta már be munkáit, melyek közül azóta jó pár darab köz- és magángyűjteményben van.

Korábban Idő-részletek és Időutazás címmel is tartott már hasonló kiállítást. Fotó: Juhász Ákos

Ádám János a fotózás technikáját önállóan és fotóklubokban sajátította el, emellett rajzolt és festett is. Egyéb alkotásaiban az ember és környezete kapcsolatát, azok egymásra hatását, illetve a természet és az emberi lélek titkait igyekszik megörökíteni. A Bükk-hegység közelsége jó lehetőséget nyújt számára kirándulásokra, de kedvenc pihenőhelyeként tekint a Pilisre, a Börzsönyre és a Bakonyra is – kiállított képei úgyszintén e tájak varázslatos pillanatait rögzítik.

Visszatérő motívum nála a víz felületén megcsillanó napfény, a patakban gördülő kő vagy épp a sodródó falevél. Egy-egy témát alaposan körbejárva, részleteibe merülve, keresve a tökéletes beállítást, olykor a patakpart szélére hasalva exponál. Ádám János ars poeticája, hogy meglássa és láttassa a környezetünkben felbukkanó „csodákat”, amelyek mellett máskülönben hajlamosak volnánk csakúgy elhaladni.

A tárlat március 15-éig tekinthető meg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!