Ugrás a tartalomra

Új vezetőedző a DVTK kézilabda csapata élén

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2022. június 29. szerda 09:31
A tapasztalt, európai mesteredző végzettségű Molnár András veszi át a DVTK kézilabda csapatának irányítását. Az 1993 óta edzőként dolgozó szakember a klub utánpótlását érintő szakmai munka kialakítását és működését is koordinálni fogja.
Forrás: dvtk.eu

Molnár András közel 30 éve dolgozik kézilabdaedzőként a férfi és női szakágban is - a női első osztály kivételével - minden osztályt minden korosztállyal megjárva – írja a dvtk.eu. 

Az oldalvonal melletti pályafutását Nyírbátorban kezdte, majd 1999 és 2004 között az NB I. B-ben szereplő Bőcs csapatánál dolgozott vezetőedzőként és az utánpótlás szakmai vezetőjeként. Ebben az időszakban bajnoki ezüstérmet nyert a női csapattal, és a Magyar Kupa negyeddöntőjébe jutott, míg az ifjúsági lány csapat két bajnoki címet szerzett a Ferencváros előtt. Ezt követően 17 évet töltött Hajdúnánáson, ahol az alapoktól épített fel egy szisztematikusan működő klubot az utánpótlástól a felnőtt csapatig. A tavalyi évben már a Nyírbátor vezetőedzőjeként szerzett bajnoki címet az NB II. Észak-keleti csoportjában, míg mindezek közben 2013-ban európai mesteredzői, előtte pedig a Testnevelési Egyetemen szakedzői végzettséget szerzett. Továbbá az MKSZ határokon átnyúló projektjének, az Együtt Növünk Fel Alapítvány partium rész szakmai igazgatója.

- Óriási megtiszteltetésként ért a megkeresés - kezdte Molnár András. - Kaptam az élettől egy új lehetőséget, hogy egy még komolyabb rendszert építsek ki, mint ahogy a korábbiakban tettem Hajdúnánáson. Miskolcban és borsod megyében óriási erő van, mint ahogy Diósgyőrben is. Őszintén hiszem, hogy komoly szintre fogjuk tudni eljuttatni a kézilabdázást, de ehhez idő kell. Közel két évtizede kerültem el a megyéből, ezt a munkát pedig azért vállaltam el, mert nagyon szeretem a kézilabdát és bízom benne, hogy a DVTK a nevéhez méltó helyére fog kerülni megfelelő időn belül ebben a sportágban.
A tavalyi évben újjáalakult DVTK férfi kézilabda szakosztályának felnőtt csapata megnyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei I. osztályt, és feljutott az NB II. Észak-Keleti csoportjába, ahol új kihívások várnak a piros-fehérekre.

További részletek a klub hivatalos oldalán.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!