Ugrás a tartalomra

Újabb városi kedvezmény a vendéglátósoknak

Létrehozva
A koronavírus világjárvány tragikus gazdasági hatásai sajnos nem kerülték el városunkat, Miskolcot sem. A pandémia miatti védelmi intézkedések és korlátozások a szolgáltatóipar szinte valamennyi szegmensét érintették, de legnagyobb erővel talán a turizmus és a vendéglátás területén működő vállalkozásokat sújtották - írja közleményében a városháza sajtóosztálya.

Emlékeztetnek, azt, hogy a járványhelyzet miatti kormányzati védelmi intézkedésekben mikor következhet be érdemi változás, enyhítés, mikor nyithatnak újra a kávézók, presszók és éttermek, egyelőre nem lehet tudni. Miskolc város vezetése lehetőségeihez és jogköreihez mérten már eddig is megtett mindent, és a jövőben is megtesz mindent annak érdekében, hogy segítsen túlélni ezt a nehéz időszakot a miskolci vállalkozásoknak.

- Ezért Miskolc önkormányzata már a járvány első hullámában felére csökkentette az önkormányzati ingatlanban működő, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bérleti díját - írják.

Kép
Fotó: Végh Csaba

 
"Veres Pál polgármester most arról döntött, hogy a pandémia okozta nehézségekre tekintettel elengedik a városban működő szórakozó- és vendéglátóhelyek által üzemeltetett teraszok után fizetendő közterülethasználati díjat. Ez a fajta engedmény visszamenőlegesen januártól egészen december 31-ig hatályos" - áll a közleményben. Hozzáteszik, akik már befizették a közterülethasználati díjat, azoknak visszatéríti a befizetett összeget az önkormányzat.

Az online térben is
 A polgármesteri hivatal egy másik közleményében hozzáteszi: a város minden módon igyekszik segítebni a bajba jutott vendéglátósoknak. Ennek egyik módja, ha a vállalkozások a vasaroljmiskolcit.hu oldalon regisztrálnak, a város pedig a meglévő valamennyi eszközével igyekszik arra ösztönözni a lakosságot, hogy ezen oldalon keresztül miskolci vállalkozásoktól rendeljenek, vagy vegyenek elvitelre ételeket, vásároljanak termékeket online.
- Mindannyiunk közös érdeke a miskolci munkahelyek megőrzése, az itt működő vállalkozások megmaradásának segítése - teszik hozzá.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.