Ugrás a tartalomra

Újra „csillog” az Európa tér

Létrehozva
A belvárosban található Európa tér az elmúlt évek alatt sok kritikát kapott a lakosság részéről az elhanyagolt állapota miatt.
Kép
Újra szépen ragyognak a csillagok az Európa téren. Fotó: Mocsári László

A növények cseréjét régóta tervezték, de forrást csak tavaly, a Zöld projekt keretén belül tudott biztosítani a város erre a célra. Az elvadult növényzet mellett a csillagokat is kiszedték. A kazetták alját geotextíliával és tófóliával szigetelték, friss termőföld került ezekbe, a csillagokat lefestették, köréjük előnevelt levendulákat ültettek ki. A két kisebb kazettába hortenziát, a pergola alatt lévő virágládákba pedig lilaakácot telepített a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.