Ugrás a tartalomra

Véget ért a Dakar, mutatjuk a győzteseket

Létrehozva
Az autósoknál a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol duó nyerte meg a pénteken befejeződött, első alkalommal Szaúd-Arábiában rendezett Dakar-ralit, a motorosoknál pedig az amerikai Ricky Brabec győzött.

A résztvevőknek 12 nap alatt 5000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7500 kilométeres távot kellett megtenniük Dzsiddából rajtolva és a Rijádtól 40 kilométeres távolságra lévő, építés alatt álló szórakoztató-, sport- és rendezvényközpontba, Kiddijába érkezve. Magyar induló nem volt – összegez a vezess.hu.

Masszív korszak ért véget az 1979 óta sorra kerülő legendás versenyen. Kategóriájában a Honda-motoros Ricky Brabec nyerte a Dakar-ralit, ezzel pedig ő lett az első amerikai, aki győzedelmeskedett a legendás versenyen.

A kétszeres ralivilágbajnok Sainz pályafutása során harmadszor diadalmaskodott a Dakaron, melyet 2010-ben és 2018-ban is megnyert, a viadalt akkor Dél-Amerikában rendezték. Az 57 esztendős Sainz ezúttal Minivel győzött, korábban a Volkswagent és a Peugeot-t is sikerre vitte a világ leghíresebb tereprali-versenyén – olvasható a Player oldalán.

A címvédő ausztrál Toby Price az utolsó szakaszon, és az összetettben is harmadikként fejezte be a viadalt.

Az autósoknál a háromszoros bajnok, tavaly is győztes katari Nasszer al-Attijah lett összetettben a második, míg a 13-szoros bajnok francia Stéphane Peterhansel harmadikként zárt.

A kétszeres Forma-1-es világbajnok spanyol Fernando Alonso pályafutása első Dakarját a 13. helyen fejezte be.

Kép

Eredmények

12. szakasz, Haradh-Kiddijah, 167 km

Autósok:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 1:17:30 óra
2. Jaszir Sajdan, Alekszej Kuzmics (szaúdi, orosz, Mini) 1:32 perc hátrány
3. Orlando Terranova, Bernardo Graue (argentin, Mini) 3:16 p h.
Az összetett végeredménye (élcsoport):
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 42:59:17 óra
2. al-Attijah, Baumel 6:21 perc hátrány
3. Stéphane Peterhansel, Paulo Fiuza (francia, portugál, Mini) 9:58 p h.

Motorosok:

1. Jose Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Honda) 1:28:15 óra
2. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 53 másodperc hátrány
3. Toby Price (ausztrál, KTM) 2:25 perc h.
Az összetett végeredménye (élcsoport):
1. Brabec 40:02:36 óra
2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 16:26 perc hátrány
3. Price 24:06 p h.

 

Ez is érdekelhet

Szuhai Péter (képünk egy korábbi versenyén készült). Fotó: magánarchívum
Németországban ugratnak a DVTK sportolói
SportMiskolc
A napokban Európa-szerte versenyeznek a DVTK sportolói.
Hornyik Mira és Jászka Krisztián. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti és Hornyik Mira is utazik a világbajnokságra
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban rendezik a műfaj felnőtt világbajnokságát.
Szinay Szabolcs (felül) az U20-as birkózó világbajnokságon áll rajthoz. Fotó: magánarchívum
Szinay Szabolcs világbajnoki induló
SportMiskolc
Birkózás: a diósgyőriek kiválósága is szőnyegre lép Szlovákia fővárosában.
Az Erste liga pontvadászata szeptember 18-án kezdődik, de a Macik csak október 4-én vívják első hazai összecsapásukat. Fotó: magánarchívum
A Macik itthon októberben mutatkoznak be
SportMiskolc
Jégkorong: napvilágot látott az Erste liga 2026/2027-es programja.