Ugrás a tartalomra

Veres Pál a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével tárgyalt Miskolcon

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének meghívására érkezett Miskolcra Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke pénteken. A város vezetője még január 16-án, Budapesten, a Vízilabda Európa-bajnokságon találkozott a szövetség elnökével, akkor invitálta Miskolcra. A Kocsonyafesztivál pedig megfelelő alkalom volt a találkozóra, hiszen a miskolci vízilabda sport áttekintése mellett lehetőség volt arra is, hogy Miskolc megmutathassa egy másik arcát – olvasható a városháza közleményében.

Az egyeztetésen részt vett Szopkó Tibor, Miskolc MJV Önkormányzata Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke, Borkuti László Közművelődési és turisztikai tanácsnok, valamint az MVLC elnöke, Hercsik István és Bachner András sportigazgató-szakmai vezető. A tárgyaláson szó esett az MVLC Miskolc város sportéletében betöltött szerepéről és a vízilabda sport finanszírozásáról is.

Kép
Fotó: Végh Csaba

Veres Pál polgármester biztosította a Magyar Vízilabda Szövetség vezetőjét arról, hogy a vízilabda sportágban végzett munka folytatódik Miskolcon az olimpia évében is, és a város ugyanolyan mértékben támogatja a vízilabdát, mint ahogyan az elmúlt években tette.

Vári Attila a tárgyaláson elmondta, hogy a miskolci vízilabda fontos része a magyar vízilabda sportnak, az utánpótlás-nevelés területén. A felnőtt férfi OB I-ben elvégzett munka,  teljesítmény segíti a sportág fejlődését, támogatja a magyar vízilabda elismertségét. 

A felnőtt csapat a nemzetközi porondon (LEN Európa Kupa) is bizonyította erejét, azzal, hogy a 2017-2018-as kiírásban a legjobb négy közé jutott, majd a 2019-2020-as kiírásban negyeddöntőt játszott. A férfi felnőtt csapat a Magyar Kupában 2018-ban ezüstérmet, míg 2019-ben bronzérmet szerzett. A jelenleg zajló 2019-2020. évi Férfi OB I bajnokságban elfoglalt helyezés biztató, és egy nemzetközi porondon való szereplést vetíthet előre a miskolci csapat számára.

A megbeszélésén értékelésre került az utánpótlás-nevelés területén végzett szakmai munka. Az MVLC Miskolci Vízilabda Club utánpótlás korosztályos csapatai eredményesen szerepelnek az országos bajnokságokban.

A finanszírozási kérdések mellett áttekintették az eddig elvégzett, vízilabdához kapcsolódó fejlesztéseket is. Egyeztetésre került az MVLC közeljövőbeli fő projektje, miszerint a régiónkban lévő – uszodával rendelkező – városokkal egy regionális együttműködés kezdődjön el a vízilabda alapoktatás területén, mely idővel bázisát képezheti az MVLC utánpótlás-nevelésének.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.