Ugrás a tartalomra

A vonat tetejére mászni életveszélyes és tilos!

Létrehozva
Évente többen szenvednek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen illegálisan felmásznak egy szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára, és sajnos időnként az izgalmas elfoglaltságnak tűnő szelfikészítés a vonat tetején halállal járhat. A szörnyű balesetekben jellemzően fiatalkorúak, gyermekek érintettek.
Kép

Ismét egy fiatal életébe került Budaörsön, hogy vasútüzemi területen illegálisan felmászott egy mozdony tetejére, ahol a 25 ezer voltos felsővezeték közelében halálos áramütést szenvedett. A MÁV újból és újból kéri a szülőket és pedagógusokat: nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos - juttatta el közleményében szerkesztőségünkbe is a MÁV Kommunikációs Igazgatósága. 

Szigorúan tilos a járművek alá menni, alattuk átbújni, illetve azok tetejére felmászni! Már önmagában az 5-6 méter magas jármű tetejéről való lecsúszás is súlyos sérüléseket okozhat, vagy akár halálos következménnyel is járhat. A villamos felsővezeték megközelítése is életveszélyes, 2 méteres távolságon belül halálos áramütést is okozhat. A felsővezeték, illetve a felsővezeték-hálózat más részeinek - oszlopok, kapcsolók - érintése életveszélyes.

Az ilyen elektromos berendezéseken, velük összefüggő szerkezeteken, teherkocsikon nemzetközi jelölések is láthatók a magyar feliraton kívül: az elektromos nagyfeszültségre utaló villám, és a „25 kV” feszültségi érték egyértelmű feltüntetése.

A MÁV az ez évi vasútbiztonsági kampánya keretében motorvonatok és személykocsik monitorain, a budapesti pályaudvarok vágányvégi kijelzőin, valamint fővárosi és vidéki állomások infóoszlopain jelenleg is felhívja a figyelmet arra, hogy a vasút veszélyes üzem. A vonatok tetejére, ütközőire vagy más elemeire felmászni életveszélyes és tilos! A területi vasútbiztonsági szervezeteink is kiemelt figyelmet fordítanak a megelőzés fontosságára, szakértőink rendszeresen keresnek fel általános iskolákat, és 7-8. osztályos tanulóknak előadásokat tartanak a vasút veszélyeiről - írja a MÁV. 

A közvetlen életveszély miatt tilos tartózkodni az üzemi területeken. A tiltott helyen tartózkodás miatt bekövetkezett balesetek az utasforgalom részére kijelölt helyeken kívüli vasútüzemi területeken történnek. Például a peronok mellett húzódó sínek, a nyílt vasúti pálya, nem kijelölt közlekedési utak, vagy átjárók, vasúti hidak, a rendezőpályaudvarok területe vagy akár azok a figyelmeztető táblával ellátott szolgálati átjárók, amelyeket kizárólag vasúti alkalmazottak használhatnak.

A vasúti közlekedés során az utasok kizárólag az utasforgalom részére kijelölt területeken tartózkodhatnak, amelyeket például a vonatjegy megvásárlásához, a várakozáshoz, a vonatra szálláshoz vagy az utazáshoz használhatnak.

Ez is érdekelhet

Rendszeresen fenyegette és bántalmazta feleségét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a feleségét rendszeresen bántalmazta, több alkalommal pedig megöléssel fenyegette.
Hegedűs Zsolt: két sérültet hazaengedtek a miskolci kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBalesetHavaria
A Mol tiszaújvárosi üzemét érintő robbanásban megsérültek közül két személyt hazaengedtek a miskolci kórházból, hárman még megfigyelés alatt állnak, az ő állapotuk stabil - közölte az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
Diósgyőri sakkozókat is várnak
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Sakk Hétvége: FIDE Élő-pontszám szerző egyéni verseny, Bodrogkeresztúr, május 23-24.
Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében - frissítve
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van.