Ugrás a tartalomra

Y-híd: tartják az ütemtervet

Létrehozva
Amíg az időjárás engedi, télen is dolgoznak a beruházáson.
Kép
Az Y-híd leendő helye, háttérben a Tiszai pályaudvar. Fotó: Mocsári László


Összességében elmondható, hogy az ütemterveknek megfelelően halad az Y-híd beruházás – válaszolta a minap.hu kérdéseire az óév utolsó napjaiban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője. Kiss Boglárka emlékeztetett, a régi Vörösmarty utcai felüljáró szerkezetét a kidolgozott technológia szerint, a MÁV-val leegyeztetett ütemezéssel összhangban, fennakadás nélkül bontották el még 2020 szeptemberében és októberében.

- Ezzel párhuzamosan az új műtárgy alépítményének építési munkálatai kezdődtek el, ami magában foglalja a cölöpözést, a cölöpösszefogó gerendák készítését, valamint a keleti oldalon a támfal építés előkészítő munkálatait is – tette hozzá. 

A szóvivő emlékeztetett, a szeptemberben bevezetett ideiglenes forgalomtechnikai kialakítások 2021 tavaszáig lesznek érvényben. Kedvező időjárás esetén az új híd alépítmény építési munkálatai tovább folytatódnak januárban is. Az idei forgalmirend pontos műszaki tartalmának kialakításán a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az önkormányzat és az MVK Zrt. közösen dolgozik – tette hozzá. 

Kép


Elkerülő épülhet

Tavaszra várhatóan burkolatot kaphat a Csokonai utca is a Martinkertvároban, ezzel kapcsolatban még decemberben kezdeményezte a város építési szabályzatának módosítását az önkormányzat, az ezzel kapcsolatos terv január elejéig volt véleményezhető. Ez azért fontos, mert – ahogyan a hivatal fogalmazott – a Csokonai utca közvetlenül a Kisfaludi úti felüljáró rézsűlábánál indul keleti irányba, majd a lakóterületek után burkolatlan mezőgazdasági útként folytatódik, egészen az ún. szennyvíztelepi út vasúti átjárójáig. 

Az elképzelés alapján ezt az utat építenék ki, ami a Fonoda utcába csatlakozva vállalható hosszúságú eljutási alternatívát jelentene a belső városrészek irányába. 

Tovább bontanak

Kiss Boglárka érdeklődésünkre elmondta azt is, hogy az épületbontásokat is az előre egyeztetett tervek szerint végezték. „A kivitelező még decemberben lebontotta a Kont István utca 15. szám alatti épületet, illetve befejezte a Vörösmarty Mihály utca 144. és 142. szám alatti épületek szanálását is”. A munkálatok év elején tovább folytatódnak.

Kép

A turbókörforgalommal is érintett tehermentesítő út előkészítési- és közműkiváltási munkálatai is tovább folytatódnak, azonban látványosabb fázisra csak 2022-ben lehet majd számítani – zárta Kiss Boglárka.
 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.