Július elseje a köztisztviselők napja – ezt rögzíti Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesterének 16/2020 (VI.11.) önkormányzati rendelete. Ezen a napon azokról a hivatalokban, önkormányzatoknál dolgozó nőkről és férfiakról emlékezünk meg, akik a közösség, az emberek szolgálatát választották hivatásuknak.
Őket ünnepeljük idén július 1-jén is, ezért szerdán egyetlen napig zárva tartanak az önkormányzat ügyfélszolgálatai. Csütörtöktől azonban újra a megszokott rendben várják majd az ügyfeleket.
Zárva tartanak az ügyfélszolgálatok a köztisztviselők napján
Létrehozva
Július 1-én nem lesz ügyfélfogadás.
Ez is érdekelhet
Több százan járták végig Krisztus nyomán a Városi Keresztutat
Isten megváltó kegyelme iránti hálájukat fejezték ki ezzel a gesztussal a hívek, de a keresztútjárás megmutatta a közösség összekötő és megsokszorozó erejét is.
A DVTK tartalék sem tudott nyerni
A DVTK II F4R csapata ezúttal sem tudott nyerni. A DEAC vendégeként kapott ki a DVTK II F4R.