Ugrás a tartalomra

Zoran Zekić: a győzelemhez nem elég csak védekezni

Létrehozva
„Minőségi játékosaink vannak, akiknek csapatként kell játszani, mert eddig nem így volt, és ezt sürgősen meg kell változtatni” – a DVTK-hoz frissen kinevezett horvát vezetőedző, Zoran Zekić beszélt az első tapasztalatairól a klub hivatalos honlapjának. Ebből szemezgettünk.

Zoran Zekić első teljes diósgyőri munkanapján beszélt a labdarúgó és edzői pályafutásáról, mi most azokat a megállapításait, véleményét, meglátásait idézzük a teljes interjúból, amik a DVTK-t érintik.

Szombaton délután 1 órától játssza első téli felkészülési mérkőzését a csapat, az ellenfél a DVSC (a találkozó zártkapus). Lehet, hogy csupán edzőmeccs lesz, de Zekić itt is szeretne jó eredményt elérni. – Mentálisan fel kell készülnünk a következő 18 mérkőzésre. Ha az edzőmeccsen megtanuljuk a győztes mentalitást, akkor a tétmérkőzésen is nagyobb esélyünk lesz a sikerre. De továbbmegyek, az edzésen is győzni kell. Amikor otthon a fiammal játszottam, néha már sírt, de nem hagytam magam, hiszen győzni akartam. Ezt szeretném látni a játékosoktól is. Ezen túl szombaton azokat a játékelemeket szeretném látni, amiről már beszéltünk az öltözőben, illetve várom, hogy jöjjenek a felszínre azok a problémák, amiket ki tudunk javítani a jövő héten.

Kép
Hangos edzés. Forrás: dvtk.eu/Szabó Krisztián

Küzdeni akarás, munka, pozitív hozzáállás, motiváció – ezeket akarja látni a pályán a horvát szakember, aki meg van győződve arról, hogy „ha küzdesz, ha futsz, ha játszol, ha folyamatosan azon jár az eszed, hogyan érd el a célodat, akkor sikerülni fog”.

– Még nem ismerem alaposan a csapatot, de azt el tudom mondani, hogy elsősorban nem az a fontos, én mit szeretnék látni, hanem az, hogy a csapat milyen játékra képes. Alapvetően a 4-3-3-as felállás híve vagyok, és 4-2-3-1-ben is szívesen pályára küldöm a csapatot, de sokkal fontosabb, hogy a játékosok melyik formációban tudják kihozni magukból a legtöbbet. Az is egyértelmű, hogy a bennmaradáshoz pontokat kell szerezni, a győzelemhez pedig nem elég csak védekezni, tudni kell, hogyan támadjunk, és az átmenetekkel is tisztában kell lenni. Mindez együtt vezet sikerhez. Egyértelmű, hogy győzelmekre van szükségünk, minden más ezután kezdődik.

Kép

Két horvát szakember – Mario Kuić másodedző, és Marko Matijević erőnléti edző – társaságában érkezett meg Miskolcra, velük már Eszéken és Tiraspolban is együtt dolgozott (a stáb tagja marad Andrusch József és Dobos Attila is). Zekić első benyomásai vegyesek: elmondása szerint sok jó dolgot, de „természetesen sok problémát is” látott. – Minőségi játékosaink vannak, akiknek csapatként kell játszani, mert eddig nem így volt, és ezt sürgősen meg kell változtatni. Dolgozni és küzdeni kell minden nap, és azon gondolkodni, hogyan tudunk nyerni, mert tavasszal sok győzelemre lesz szükségünk.

Rövid idén a téli felkészülési időszak, hiszen 20-án már bajnokit játszik a csapat: a második fordulóból elhalasztott mérkőzésen a bajnoki címvédő Ferencváros lesz az ellenfél. – Jó lenne, ha több idő állna rendelkezésre felkészülni az első bajnokira, de nincs több időnk. Hétfőtől már az FTC ellen készülünk, alaposan feltérképezzük az ellenfelünket. A Dinamo Zagreb ellen láttam őket, kiváló csapat, de nekünk most elsősorban saját magunkra kell figyelni, és azt kell begyakorolni, hogyan játsszunk ellenük. Nem mi vagyunk a találkozó favoritja, azonban nincs más választásunk, csak az, hogy pozitív mentalitással menjünk a küzdelembe.

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.