Akkor és most
Akkor és most…: A Centrum
Összehasonlító sorozatunkban a város egyik kultikus csomópontjának múltjával foglalkozunk.
Akkor és most…: a bányászati tröszt épülete
A Kazinczy utca 19. szám alatt álló magasházat 1969-re építették fel a Borsodi Szénbányák Igazgatóságának székhelyéül.
Akkor és most: a hejőcsabai vasúti felüljáró
A képpár a hejőcsabai vasúti felüljárót ábrázolja, a régi felvételt Barázda József készítette és Borkuti László bocsátotta a Miskolci Napló rendelkezésére.
Akkor és most…: A Szeles utca 42. szám
A Szeles utca 42. szám alatti épületet ábrázolja régi és új felvételünk is.
Akkor és most… - Széchenyi utcai részlet
A fotók minden valószínűség szerint a Széchenyi utca 4. és 8. szám alatti épületek valamelyikének emeleti ablakából készültek.
Akkor és most…: az Avasi templom az Erzsébet téro
Az Avasi templom az Erzsébet térről
Akkor és most…: A Deák tér
Miskolc történelmi városmagjától északra már a középkorban kialakult az Újváros nevű városrész, ennek középpontjában volt a mai Deák tér területe.
Akkor és most…: A Vigadó terasza
A képpáron a Népkert egy részlete, valamint a Népkerti Vigadó épülete látható jó száz év különbséggel.
Akkor és most…: A Szemere utca
Újabb Szemere utcai képeslap bukkant fel Sáfrány Gy. József képeslap-gyűjteményében.
Akkor és most...: A Dísz tér és a néhai kaptafagyár
A XX. század első éveiben készült képeslap Szőke Pál bútorgyárát mutatja, amely az akkori Hunyadi utca páratlan oldalának utolsó két telkét építette egybe.
Akkor és most: az egykori Borsod Domus
Akkor és most. A Nagyváthy János utcai Borsod Domus Áruház látható az 1976-ból származó felvételen.
Akkor és most…: a Gagarin utca
Dél-Kilián, Gagarin utca a Benedek Elek utca felől nézve – mondja az 1965-ös felvételről a Fortepan leírása.
Akkor és most…: A villanyrendőr
Az 1966-os felvételt a Fortepan archívumából származik, azon a Villanyrendőrnek az a pontja található, ami a legtöbbet változott az elmúlt évtizedekben.
Akkor és most…: a Görgey utca
A Fortepan fényképgyűjteményéből származó felvétel 1964-be repít vissza, a mai Görgey Artúr utcának, vagyis az akkori Felszabadítók útjának egy részlete látható.