Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Búza téri Gyorsétterem

Létrehozva
Kép

Az egykori Búza téri Gyorsétterem épületét ábrázolja eheti képpárunk. A régi felvétel a Fortepan adatai szerint 1971-es, ekkor a vendéglátóegységet még csak néhány éve működtette a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat. A cég egyébként a Zrt. formában a mai napig a néhai étterem mellett működik, egykor jelentős szerepet töltött be az egész vármegye kereskedelmi ellátásában. Miskolcon a Gyors mellett ő üzemeltette a nemrég eladott Hámor Éttermet (ezt egyébként a közelmúltban adta el a cég, erről szintén beszámolt lapunk – a szerző), de ők működtették a leninvárosi (tiszaújvárosi) Névát, a Barcika Éttermet, de az ózdi Kék Acélt is.

Kép

Az egység már hosszú évtizedekkel ezelőtt bezárt, az épületben pedig működött húsüzlet, százforintos bolt, jelenleg a földszint üres, az emeleten pedig egy babaáruház üzemel. Érdekesség, hogy a régi képen még díszburkolat fedi a 3-as számú főutat, a Gyors mögött pedig még földszintes épületek láthatók, nem áll tehát még az a négyemeletes épület, amelyben a megyei napilap szerkesztősége működik évtizedek óta.

(Tajthy Ákos szövege, Osztie Tibor fotója, a régi kép forrása: Fortepan / Bauer Sándor)

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.