Ugrás a tartalomra

Miskolci Városgazda

Ezeket a parkolókat zárják le átmenetileg a Miskolci Piknik alatt
Miskolc
A Bazártömb mellett az Nagy Imre utca és az Arany János utca is érintett.
Nyílt nap - kutyasétáltatás
Gazdira várva a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Miskolc
Ismét megnyitja kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep: az állatbarátok testközelből is megismerkedhetnek a szerető gazdira váró kutyákkal és cicákkal, akik sétára, játékra és törődésre várnak.
Közlekedési információk csütörtök reggel Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Az alábbi útakadályokról, forgalmi helyzetről tájékoztatta lapunkat a Miskolci Városgazda csütörtökön.
A Szentpéteri kapuban is egyre súlyosabb gond a parkolás és a forgalom
MiskolcKörnyezet
Mintegy hatvanan fogadták el a körzet önkormányzati képviselőjének meghívását a csütörtöki lakossági fórumra, amelyen meghallgatták az emberek véleményét, hogy a város illetékesei megoldásokat találhassanak a felmerült problémákra.
Százötven új köztéri szemetessel gazdagodik a város
MiskolcKörnyezet
Az önkormányzat prioritásai közé tartozik Miskolc kitakarítása és a tisztaság megőrzése, most egy vállalat is bekapcsolódott a munkába új hulladékgyűjtők felajánlásával.
Forgalomkorlátozások és közműmunkák folynak Miskolc több pontján
Miskolc
A MIVÍZ Kft. munkálatai mellett közterület bontási és hibaelhárítási tevékenységet is végez a Miskolci Városgazda.
A Miskolci Városgazda is bemutatkozik a Közfoglalkoztatási kiállításon
MiskolcGazdaság
A közfoglalkoztatási programok eredményeit és eszközeit bemutató kiállítás és vásár lesz Miskolcon csütörtökön, ahol a termékek és termények mellett érdekes gépeket és interaktív programokat is láthatnak az érdeklődők.
Megkezdődött az őszi rágcsálóirtás Miskolc közterületein
MiskolcKörnyezet
A nagyvárosok és települések kiemelkedő problémája nem csak a múltban, hanem a jelenben is a rágcsálók kártevők, patkányok, egerek jelenléte, károkozásuk és az általuk terjesztett betegségek.
Nyílt Nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Újabb nyílt nap lesz a Miskolci Állategészségügyi Telepen szombaton
Miskolc
Már 237. alkalommal várják az állatbarátokat egy közös sétára a telep lakóival, ugyanott örökbefogadás is megoldható.
Kátyúzást, vízvezeték-cserét és karbantartási munkálatokat végez több helyszínen a Városgazda
Miskolc
Mutatjuk, hol végez bontási és hibaelhárítási munkálatokat a Miskolci Városgazda szerda reggel.
Kátyúzást, vízvezetékcserét és karbantartást is végez hétfő reggel a Városgazda
Miskolc
A Miskolci Városgazda kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg a munkálatai helyszíneit.
Tiszai Pályaudvar
Folytatódik a vízelvezető keresztrácsok karbantartása
Miskolc
A munkálatok ideje alatt a Bajcsy-Zsilinszky utca Tiszai pályaudvar felé vezető forgalmi sávjáról a gépjárműforgalmat a villamospályára terelik.
Megváltozott a forgalmi rend a Tiszai pályaudvar felé vezető vasúti felüljárónál
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkálatai miatt kéri a közlekedők óvatosságát a városban.
Így alakul a parkolási rend augusztus 20-án
Miskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni díjköteles várakozási területeken a nemzeti ünnepen díjmentes lesz a parkolás.
Nagy Imre utca egyirányú
A Csöcsös alatt korlátolt egyirányúsítás
Miskolc
Miskolc belvárosában új forgalmi helyzet alakult ki. A hétvégén valószínűleg csuklani fog az ötletgazda.
Több mint félszáz utcában javítják az utak állapotát
Miskolc
Közlekedési információk szerda reggel.
A vasúti felüljáró alatti útszakaszon ideiglenesen megváltozott a forgalmi rend
Miskolc
A Városgazda hibaelhárítási és karbantartási munkálatokat végez a város több pontján, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mutatjuk merre vannak lezárások, korlátozások hétfő reggel a városban
Miskolc
A Városgazda munkálatokat végez Miskolc több helyszínén, ezért kérik az óvatos közlekedést a lakosoktól.
Nyári hónapokban is folyamatos a rágcsálóirtás a közterületeken
MiskolcKörnyezet
A patkányok elleni védekezést nagyban segítik a város lakóitól érkező bejelentések, konkrét adatok.
Esik az eső, újra nő a fű, rákapcsolnak a fűnyírók
MiskolcKörnyezet
A perzselő kánikula után újra megkezdte a Városgazda Miskolcon a fűnyírást, az elkövetkezendő hetekben a növényzet növekedésének mértéke alapján végzik el a kaszálást a városrészekben.