Ugrás a tartalomra

Aktuális közlekedési információk Miskolcról: több helyszínen dolgoznak az utakon

Létrehozva
Megkezdődött a Szeder utca felújítása, több utcában is forgalmi korlátozások vannak.
Kép
szeder_ut_felujitas_260715ml-1.jpg
Megkezdődött a Szeder utca felújítása. Fotó: Mocsári László

Közlekedési információk Miskolcról

Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása. A munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A Pattantyús utca lezárásra került a közúti forgalom elől. Az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett.

Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok miatt a Szentgyörgy út és a Klapka György utca egyes szakaszain is forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.

Kérik a közlekedőket, hogy az érintett útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsák be a kihelyezett ideiglenes közúti jelzőtáblák és forgalomirányító berendezések utasításait, valamint lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.

Közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok Miskolcon

A városban közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok zajlanak Bacsinszky u. 114., Balaton u. 46., Barkóczy F. u. 25., Bartók Béla u. 53., Bartók Béla u. 115., Baráthegyalja u. 17., Bábonyibérc sor 3., Bábonyibérc sor 23., Bertalan u. – Szarkahegy u. kereszteződés, Blaskovics L. u. 7., Brassói u. 1., Brassói u. – Tanító u. kereszteződés, Budai József u. 60., Bükkszentlászló fő u. 147., Eszterházy u. – Vezér u. kereszteződés, Feszty Á. u. 126., Fonoda u. 1., Galagonyás u. 9., Garbai S. u. 1., Gálffy Ignác u. 2., Görömbölyi u. 31., Haladás u. 31., Hatvanötösök u. – Szeles u. kereszteződés, Hegyalja u. 117., Honszerző u. – Erdő sor kereszteződés, Honszerző u. – Farbaky u. kereszteződés, Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., János u. 46., János u. 57., József A. u. – Latabár Endre u. kereszteződés, Kaffka u. 32., Kassák L. u. 28., Kázmér u. 3., Király u. 2., Kiss tábornok út 30. – 10-es posta előtt, Koboz u. 45., Középszer u. 58., Latabár Endre u. 16–18., Lauday J. u. 16., Lauday J. u. – Dalárda u. kereszteződés, Lázár V. u. 1., Liszkay G. u. 18., Lovarda u. 4–6., Lórántffy u. 45., Maros u. 28–30., Mányoki Á. u. 1., Medgyessy F. u. 10., Mérnök u. 2., Mikes K. u. 28., Mónus Illés u. 4., Nándorfehérvári u. 20., Puskás Tivadar u. 5., Pusztaszeri u. 3., Sas u. 16., Selyemrét u. 20., Schweidel J. u. 10., Soltész Nagy Kálmán u. 36., Soltész Nagy Kálmán u. 44., Soltész Nagy Kálmán u. 52., Soltész N. K. u. – Kont u. kereszteződés, Szarkahegy u. 2., Szeles u. – taxiállomásnál, Szentgyörgy u. 12., Szentgyörgy u. 25., Szentistványi u. 10., Szentistványi u. 33., Szentpéteri kapu 101., Szrogh Sámuel u. 42., Temető alja u. 1., Vizirózsa u. 14.

A munkavégzések ideje alatt arra kérik a közlekedőket, hogy figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket, tartsák be a sebességkorlátozásokat és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.

Közúti közlekedési balesetről nincs információ - írja a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.
Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.