Ugrás a tartalomra

A megyei kórház is beszállt a Tetris Challenge-be

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház munkatársai is teljesítették a Tetris Challenge kihívását.
Kép

A Tetris Challenge lényege, hogy a szakmák, foglalkozások képviselői „felülnézetben” - saját maguk szemléltetik a hivatásukhoz szükséges kellékeket, eszközöket. Az internetes kihívás egyre népszerűbb hazánkban is, és most elérte a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházat is. Az egészségügyi intézmény az egyik műtőből jelentkezett, ahol a Fül – Orr - Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Osztály szakemberei azt mutatták be, mi kell egy teljes pajzsmirigy eltávolításhoz.

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.