Ugrás a tartalomra

Csúcsra jár a gyártás, szájmaszkokat kapott a város

Létrehozva
Közel 2 ezer szájmaszkot vett át Veres Pál polgármester csütörtökön a Miprodukt Kft.-től, ezeket a szociális és idősellátási területen, valamint az önkormányzati cégeknél dolgozók kapják meg. Egy kínai civil szervezet felajánlására pedig 5 ezer FFP-2-es maszk is érkezett Miskolcra.
Preview Image

A Miskolc Holding tagvállalatához tartozó gazdasági társaság Blaskovics utcai telephelyén a kezdeti időszakhoz képest gyakorlatilag megduplázták a szájmaszkok készítését: míg március közepén naponta 400-at gyártottak, addig ma már 7-800-at – tudtuk meg a Miprodukt Kft. ügyvezető igazgatójától. Boros Attila elmondta azt is, hogy a többségében megváltozott munkaképességű munkatársak speciális, préselt, jó áteresztő és nedvszívó képességgel rendelkező szövetből készítik a szájmaszkokat. Ezek magas hőfokon moshatók, így többször használhatjuk őket.

Most 1800 ilyen maszkot adtak át a város polgármesterének. Veres Pál érdeklődésünkre elmondta, hogy az önkormányzati, a város üzemeltetését végző cégek és a szociális, idősellátási terület munkatársai kapják meg ezeket.

– Ők nagyobb számban találkoznak emberekkel, a leginkább veszélyeztetett korosztályba tartozó szépkorúakkal. Felelősséget vállaltunk azért, hogy ellássuk őket a megfelelő védőeszközökkel – mondta.

A városvezető hangsúlyozta: a maszk viselése a felelősségteljes magatartás most. – Szeretnénk tehát kérni mindenkit, hogy viseljen maszkot, ha boltba, gyógyszertárba, hivatalba megy, vagy ha használja a közösségi közlekedési járműveket.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Veres Pál hozzátette: egy kínai civil szervezet felajánlására 5 ezer darab FFP-2-es maszkot kapott a város, amit a házi- és fogorvosokhoz, a szociális és idősellátásban dolgozó munkatárshoz juttatnak el. Ezzel párhuzamosan továbbra is osztják a sebészi maszkokat, az orvosi rendelőkbe pedig kézfertőtlenítőt küldenek.

– Reméljük, hogy ezzel valóban csökkenteni tudjuk a fertőzés elterjedését. Mindenkitől azt kérem, hogy maradjon otthon! Húsvétkor ünnepeljünk otthon, csendes elmélyülésben gondoljuk végig életünket és az ünnep jelentőségét – emelte ki a városvezető.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.