Ugrás a tartalomra

Hatmillió maszk és hárommillió gumikesztyű érkezett Kínából

Létrehozva
Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett szombaton Kínából Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.
Kép
Fotók: MTI/Árvai Károly/kormany.hu

A tárcavezető elmondta, mintegy ötvenszer fordultak a Wizz Air repülőgépei a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon. A társaság teljesítménye rendkívül fontos, hiszen gépei hozzák Magyarországra az egészségügyi védekezés sikere szempontjából kulcsfontosságú eszközöket - hangsúlyozta. A maszkokat és a kesztyűket négy repülőgép hozta két kínai városból; a felszereléseket a központi raktárba viszik, miután elvégezték a vámolást és a minőségellenőrzést - tette hozzá. A raktárból pedig kórházakhoz, illetve rendelőintézetekhez kerülhetnek - tájékoztatott a miniszter.

Kép

Elmondta azt is, az elkövetkező hetekben sok Wizz Air és más szállítógép fordul meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonján, hiszen még sokmillió maszkot és kesztyűt, illetve sok ezer lélegeztetőgépet fognak Budapestre hozni az eddig "leszerződött" mennyiségek alapján.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.