Ugrás a tartalomra

Bővítik a járóbeteg ellátást a megyei kórházban

Létrehozva
Az emberi erőforrások minisztere 2020. április 30-án, az egészségügyi intézmények vezetőihez intézett levelében lehetőséget adott arra, hogy az intézmények járóbeteg ellátási tevékenységeiket bővítsék, párhuzamosan a háziorvosi illetőleg a fogorvosi ellátás újraindításával - tájékoztatott a megyei központi kórház hivatalos oldalán Révész János főigazgató.

Az intézmény haladéktalanul hozzálátott a bővülő járóbeteg ellátási feladatok megszervezéséhez. Ez a munka több napot vesz igénybe. Cél, hogy a járványügyi helyzet által igényelt speciális feltételrendszer megteremtésével, a beteg és dolgozói biztonság fenntartása mellett, minél több beteg számára tegyék lehetővé a járóbeteg rendelések igénybevételét.

A járóbeteg rendelések működésére vonatkozóan előreláthatólag 72 órán belül adnak ki közleményt. Mindaddig azt kérik, hogy változatlan formában, előzetes háziorvosi konzultációt követően, kizárólag életveszélyes állapot vagy sürgős szükség esetén látogassák az intézmény rendeléseit - olvasható a közleményben. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.