Ugrás a tartalomra

A közösségi közlekedés fáradhatatlan hősei

Létrehozva
A hétköznapi hősök sorozatban hétről hétre a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak egy-egy munkatársát kérdezzük arról, mit és hogyan dolgozik a március közepén kihirdetett rendkívüli helyzet óta. Ez alkalommal Varga Jánost, az MVK Zrt. munkatársát kérdeztük.
Kép

Akik a nehéz időkben a város zavartalan működéséért dolgoznak – bemutatjuk a Miskolc Holding és tagvállalatainak „hétköznapi hőseit”.

Varga János nyolcadik éve dolgozik autóbuszvezetőként az MVK Zrt-nél. A járványidőszakban a cég szájmaszkot, kesztyűt és kézfertőtlenítő szereket biztosít számukra. A járművezetők védelme érdekében az autóbuszok első részét kordonnal zárják el, hogy az ajánlott távolság tartható legyen a fertőzésveszély elkerülése érdekében. Szüneteltetik az autóbuszokon és villamosokon a fűtés- illetve klímaberendezések használatát, ezzel is csökkentve a koronavírus terjedésének kockázatát. Az utasokat kérik, hogy amikor felszállnak a járműre, használjanak maszkot vagy kendőt a fertőzés megelőzése érdekében. 

- Saját és járművezető kollégáim munkáját is jelentősen megkönnyítette a vállalat azzal, hogy bevezette a Mobiljegy applikációt. Biztonságban érzem magam a kapott védelmi eszközöknek, és intézkedéseknek köszönhetően - fogalmazott Varga János.  
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.