Ugrás a tartalomra

Fokozatosan újraindul a járóbeteg-ellátás

Létrehozva
Több mint kétszáz szakrendelés újraindításáról van szó, ezért a betegektől is türelmet kér a megyei kórház vezetése, hiszen nemcsak szakorvosokat és eszközöket, hanem a betegek legnagyobb biztonságát is meg kell teremteni a járványhelyzetben. A munka már elkezdődött, fokozatosan nyitnak majd a rendelések, az aktuális információkat a kórház weboldalán is folyamatosan megosztja az intézmény.

- A cél az, hogy biztonság fenntartása mellett minél több állampolgár számára tegyék lehetővé a járóbeteg rendeléseket – nyilatkozta Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója.

A Megyei Központi Kórház főigazgatója szerint ez nem jelenti azt, hogy azonnal visszatérnek az eredeti ellátási kapacitásokhoz, de már elkezdték a szükséges feltételrendszer kidolgozását, ami több napot vesz igénybe.

Az emberi erőforrások minisztere április 30-án utasításba foglalta, hogy a jövőben a kórházaknak nemcsak a sürgősségi ellátás elvégzésére van lehetőségük, hanem újraindíthatják a járóbeteg ellátást, az egynapos sebészetet, bizonyos rehabilitációs kezeléseket és a diagnosztikai tevékenységet. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.