Ugrás a tartalomra

Szombattól nem az állam fizeti a teszteket

Létrehozva
Aki hamarabb ki szeretne jönni a karanténból, saját magának kell fizetnie az ehhez szükséges két tesztet.

Változnak a sárga vagy piros kategóriába sorolt, azaz járványügyileg kockázatosnak tekintett országokból hazatérőkre vonatkozó szabályok augusztus 1-től – írja a Népszava. Innentől fogva ugyanis már nem az állam állja a visszaérkezők tesztelésének költségét.

Kép

Gulyás Gergely még július 12-én jelentette be a szigorításokkal együtt, hogy bő két hétig átvállalják a tesztek árát, tekintettel a már korábban befizetett utakra. Ez a türelmi idő azonban most lejár:

szombattól már mindenkinek magának kell fizetnie a koronavírustesztet, ha két hétnél korábban szabadulni akar a kötelező házi karanténból-emlékeztet a portál.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.