Ugrás a tartalomra

Egy fertőzött három másik embert gyógyíthat meg, ha vérplazmát ad

Létrehozva
Az eddigi tapasztalatok szerint minden ötödik, a koronavírus-fertőzésen átesett ember szervezete termel elegendő ellenanyagot, így tőlük le lehet venni a vérplazmát – mondta a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese.

Lacza Zsombor szerint az ellenanyag néhány hónapon keresztül megtalálható a betegségen átesettek szervezetében, így a vérplazmájuk felhasználható az úgynevezett plazmaterápiához.

Kiemelte, hogy minden beteg jobban lett, aki eddig plazmát kapott, s a javulás - a gyulladásos panaszok csökkenése - már másnap jelentkezett.

Sőt, ha a terápiát időben végezték el, akkor ez elegendő volt ahhoz, hogy túléljék a betegséget – tette hozzá az M1 Ma reggel című műsorában.

Kép
Illusztráció

Kitért arra is, a plazma – fagyasztva – néhány hónapig eltartható készítmény; az orvosok most az első hullám idején levett plazmákat használják fel, de ezen a héten kezdődik az új vérplazmák begyűjtése.

Lacza Zsombor szerint egy betegtől egy és három egység közötti vérplazmát tudnak levenni, s körülbelül ennyi kell a terápiához is, tehát egy donor egy betegen tud segíteni.

Szólt arról is, hogy a magyar kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a vérplazmában található hasznos molekulákból egy koncentrátumot készítsenek és így gyógyszert állítsanak elő, de ennek az átfutási ideje egy-három év között van.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.