Ugrás a tartalomra

Önkormányzati rendészek járőrőröznek a munkásszálló körül

Létrehozva
Gyorsan intézkedtek a hatóságok.
Kép
Képünk illusztráció

Mint a legfrissebb sajtóhírekből is ismert, 200 új koronavírus-fertőzöttet találtak Tiszaújvárosban az egyik helyi gyár építkezésén dolgozó vendégmunkások között. A helyzet kezelésébe a megyei tisztifőorvos és a B.A.Z. Megyei Kormányhivatal bevonta Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát is.
A városvezetés azonnali intézkedésének eredményeként a Miskolci Önkormányzati Rendészet folyamatos, megerősített és fokozott járőrszolgálatot lát el annak a rendőrség által már lezárt, elsősorban munkásszállóként működő szállodának a környékén, amelynek lakói között vannak olyan munkások, akiket érintettek a tiszaújvárosi történések.
A miskolci önkormányzat köszöni a Megyei Kormányhivatalnak a gyors reagálást és azt is, hogy azonnali tájékoztatást adott az eseményekről és bevonta Miskolc város vezetését is a helyzet kezelésébe.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.