Ugrás a tartalomra

Koronavírus: a betegség hetedik-nyolcadik napjára válhat kritikussá a betegek állapota

Létrehozva
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett a betegek átlagéletkora, ezért törvényszerű, hogy egyre többen halnak bele a koronavírusba - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.

 

Nem érdemes összehasonlítani a különböző országok halálozási adatait, hiszen míg Magyarországon mindenkit, aki akkor hal meg, amikor fertőzött volt, a koronavírus áldozatának tekintenek, külföldön előfordul az is, hogy ha valaki a betegség kezdete után egy héten belül nem hal meg, akkor már nem a koronavírus áldozataként könyvelik el - fejtette ki Szlávik János kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A főorvos felhívta a figyelmet, hiába emlegetik úgy a fertőzést, mint ami az idősekre veszélyes, a nagy számok törvénye alapján fiatalok is belehalhatnak.

Általában a betegség hetedik-nyolcadik napjára válhat kritikussá a betegek állapota, ekkor kerülhetnek lélegeztetőgépre. Ilyenkor - az esetek több mint felében - a lélegeztetőgép segíti át a betegeket a súlyos állapoton.
Ugyanakkor egy idős és alapbetegségekkel küzdő embernél nem lehet sokáig fenntartani a kezelést, ezért lehet azt látni, hogy a halottak átlagéletkora 60-80 év, míg gyermekek esetében a halálesetek száma "extrém ritka" - fogalmazott Szlávik János.

Az esetek többségében mostanra már nem állapítható meg, hogy hol és kitől kapták el a betegséget a fertőzöttek, ami azt jelzi, hogy a vírus a közösségi terjedés szakaszában van.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.