Ugrás a tartalomra

Újra összeült a miskolci operatív törzs

Létrehozva
A testület a az újabb kormányzati védelmi intézkedésekhez kapcsolódó helyi teendőkről is tárgyalt.
Kép
Fotó: Mocsári László

Ülésezett a miskolci operatív törzs a városházán szerdán - a testület a kormányzat által ismét kihirdetett rendkívüli jogrend bevezetéséhez, illetve az újabb kormányzati védelmi intézkedésekhez kapcsolódó helyi teendőkről tanácskozott - írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a miskolci polgármesteri hivatal Sajtó és Kommunikációs Osztálya.

- A parkolás már mától újra ingyenes Miskolcon is, a tömegközlekedést érintő járatsűrítés rendszerének kidolgozásán pedig gőzerővel dolgoznak az MVK Zrt. szakemberei, hogy a megyei kormányhivatal jóváhagyása után életbe léphessen az új rendszer – hangzott el az operatív törzs mai ülésén. 

Kép

Szó volt arról is, hogy az önkormányzat fenntartásában működő nevelési intézményekben, óvodákban és bölcsődékben mindenhol rendelkezésre áll kellő mennyiségű és minőségű fertőtlenítő szer.

Kiemelik, az operatív törzs mostantól rendszeresen ülésezik majd Miskolcon is, folyamatosan figyelemmel kísérve a járványügyi helyzet alakulását, hogy a lehető leggyorsabban reagálni lehessen helyben is a változásokra és a lehető legrövidebb időn belül megszülessenek a szükséges, az önkormányzat hatáskörébe tartozó döntések, intézkedések.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.