Ugrás a tartalomra

Így tájékozódhat koronavírussal kezelt hozzátartozójáról

Létrehozva
A koronavírus-járvány során a betegellátási és kapcsolattartási rend a fertőzésveszély csökkentése miatt jelentősen eltér a megszokottaktól. A megyei központi kórház igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a betegek hozzátartozói folyamatosan információhoz jussanak a páciensek egészségi állapotáról.

Honlapján közzétett közleményében együttműködésre kéri a hozzátartozókat, és egy eljárásrendet is közzé tett azok számára, akiknek hozzátartozóját Covid-19 megbetegedés miatt kezelik.

A beteg állapotáról a következő módon tud felvilágosítást nyújtani a kórház:

A beteg felvételekor a beteg vagy az őt kísérő hozzátartozó nevezze meg azt a családtagot, rokont, kapcsolattartót, aki a jövőben tájékoztatást kérhet és kaphat a beteg állapotának előmeneteléről

Kérik, hogy munkanapokon reggel 8 óra és déli 12 óra között az alábbi telefonszámokon jelezze tájékoztatási igényét: a Szent Ferenc Tagkórházban már működő diszpécseri szolgálat elérhetősége: 06-30/010-38-07; a Semmelweis Tagkórházban november 23-ától, hétfőtől működik a szolgálat, a 06-30/010-38-08-as számon kérhet információt a hozzátartozó

A hívás fogadását követően, a hozzátartozó azonosítása (név, születési időpont, lakcím) után rögzítik a megadott visszahívandó telefonszámot

Heti 3 alkalommal (hétfőn, szerdán és pénteken) – előzetes megkeresést követően – délután 2 és 3 óra között a kezelő orvos visszahívja a hozzátartozót és felvilágosítást nyújt a beteg állapotáról. Ebben az időben biztosítsák a telefonos visszahívás lehetőségét

Egy betegről csak egy hozzátartozó/kapcsolattartó irányába tudnak felvilágosítást nyújtani. A telefonhívás során a fogadó személyazonosságáról személyes adatainak egyeztetése útján győződik meg a kórház.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.