Ugrás a tartalomra

Elkezdődik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is

Létrehozva
Folytatódik a héten a regisztrált legidősebbek oltása, és megkezdődik a hatvan év alatti regisztrált krónikus betegek oltása – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
Kép
Korábbi felvétel

György István elmondta: az egészségügyi dolgozóknak és az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak kampányszerű oltásával január végén lezárult az oltási terv első két szakasza. A preferált csoportot ma a regisztrált legidősebbek jelentik, akik közül már 35 299 embert oltottak be kórházi oltópontokon és háziorvosoknál.

Jelezte, a regisztrált legidősebbek oltása az eddigi kettő helyett három vakcinával folytatódik: a háziorvosok a kedden érkező Pfizer- és a hét második felére várt Moderna-szállítmányból kapnak oltóanyagot, a kórházi oltópontokon a Szputnyik vakcinát használják, mert annak tárolási, hűtési feltételei ott jobban biztosíthatók.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.