Ugrás a tartalomra

Tömeges oltást ígérnek a hétvégére

Létrehozva
Március 6-7-én a 60 év alatti, krónikus betegeket 74 ezer adag AstraZeneca-vakcinával oltják be, erről sms-ben értesítik az érintetteket – írja a Telex.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy 74 ezer adag AstraZeneca-vakcina érkezik a kórházi oltópontokra a következő napokban, segítségükkel a 60 év alatti, krónikus betegek kaphatják meg az oltást. Az érintettek a hét második felében sms-ben kapnak értesítést arról, mely, a lakóhelyükhöz közel eső oltóponton várják őket. Több száz ilyen helyszín lesz az országban – olvasható a Telexen.

György István, az oltási munkacsoport vezetője jelentette be szintén kedden, hogy úgy döntöttek: módosítanak a stratégián. Mostantól az a cél, hogy mielőbb minél többen megkapják az első oltást. A tervek szerint április 11-ig minden regisztrált meg fogja kapni az első adagot, mert már az első oltás is jelentősen csökkenti a súlyos betegség kialakulásának kockázatát.

A felgyorsítás érdekében a Pfizerrel 21 helyett 35 nap, az AstraZenecánál 4 hét helyett 12 hét után adják majd be a második adag vakcinát.

Az operatív törzs számításai alapján mostantól a megyei háziorvospraxisok számára a regisztráltak arányában küldik ki a vakcinát.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.