Ugrás a tartalomra

Rendkívüli tanácskozást tartott a miskolci operatív törzzsel Veres Pál

Létrehozva
Élő adásban jelentkezett be Veres Pál polgármester csütörtök délután, miután rendkívüli tanácskozást tartott a miskolci operatív törzzsel a járványhelyzet alakulása és a ma bejelentett kormányzati intézkedések kapcsán.
Kép

Csütörtök délben Gulyás Gergely elmondta, szigorítanak a szabályokon országszerte, mert nőtt a betegek és a halottak száma is. Részleteket itt olvashat.

Veres Pál, Miskolc polgármestere a délutáni ülés után az alábbiakat jelentette be: péntektől ismét kötelező a maszk használata közterületen; az idősellátás területén hétfőtől bezár a nappali ellátás, igény esetén segítséget nyújt a város. A polgármesteri hivatal ügyfélszolgálata hétfőtől előjegyzés alapján fogadja az ügyfeleket.

Veres Pál továbbá elmondta, kiemelten kérte az MVK-tól a reggeli járatsűrítést. – Például az 54-es busszal sokan közlekednek a kórház irányába, főleg az egészségügyi dolgozók.

Mivel az iskolák zárva lesznek, segítség lehet a szülőknek, ha hordhatják az ebédet. – Ebből is kiderül, hogy a tavaly márciusi forgatókönyvet szeretnénk ismét bevezetni – mondta, majd hozzátette, a tömeges oltáshoz az önkormányzat minden lehetséges segítséget megad majd. – Tudom, hogy egyre nehezebb, de tartsuk be a járványügyi szabályokat! Sokunkat nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is megviselnek az intézkedések. Reménykedünk abban, hogy rövid időn belül megszűnik ez a rendkívüli állapot. Türelemre kérek mindenkit. Vigyázzunk magunkra és egymásra: viseljünk maszkot és regisztráljunk oltásra! – zárta sorait a polgármester.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.